Index Vakbarát Hírportál

A Manchester City kiejtette az Arsenalt az FA-kupából

2023. január 27., péntek 23:20 | egy éve frissítve

A Manchester City hazai pályán 1–0-ra nyert az Arsenal ellen, ezzel búcsúztatta londoni riválisát az angol FA-kupából.

Az angol labdarúgó FA-kupa nyolcaddöntőjébe a szigetország két jelenlegi legjobb csapata akadt egymásra, a televíziós társaságok pedig – élve példátlan hatalmukkal – el is érték, hogy a Manchester City és az Arsenal csörtéje legyen az egyetlen igazán jelentős sportesemény Nagy-Britanniában ezen az estén. 

Mindkét menedzser – mester és tanítványa, elvégre az Arsenalt irányító Mikel Arteta Pep Guardiola manchesteri stábjában kezdte edzői pályáját – némileg felforgatta a bajnokikon megszokott kezdőjét. Persze megint más kérdés, hogy az állandó rotáció hívének számító Guardiola esetében a cserekapus, Stefan Ortega szerepeltetése vagy az elmúlt hetekben már többször bevetett 18 éves szárnyvédő, Rico Lewis kezdőbe jelölése „felforgatásnak” minősül-e még. A londoniaknál először kezdett a múlt héten igazolt belga szélső, Leandro Trossard, illetve az első perctől a pályán lehetett a Premier League-ben inkább csak kiegészítő embernek számító Fabio Vieira, Tomijaszu Takehiro, Rob Holding, Matt Turner hármas is.

A találkozó első komoly lehetősége Tomijaszu, a második Erling Haaland előtt adódott – s ekkor még az első tíz percnek sem értünk a végére. Eseménytelenségre vagy épp alacsony iramra tehát nem panaszkodhattunk. Ugyanakkor a felek az első félidőben sehogy sem találtak fogást egymáson. Összességében talán az Arsenal valamelyest közelebb járt a gólhoz, de Trossard balról leadott lökete és Eddie Nketiah közeli lövése után sem született végül gól. Jött egy ígéretes Kevin De Bruyne löket a tizenhatos jobb oldalától, de hiába csavarodott veszélyesen a labda, elkerülte a jobb felsőt. A szünet előtt Haaland próbálta még váratlanul átemelni Turner kapust, de a labda a kapu mellé szállt. Végül John Stones bosszantó sérülése zárta le az első játékrészt – az angol válogatott labdarúgót le is kellett cserélje Guardiola.

A második félidőben még egy fokozattal feljebb tudott kapcsolni a Manchester City, amely előbb csak mezőnyfölénybe, az 64. percben aztán már gólelőnybe is került. Julian Álvarez próbálkozása a kapufáról még kijött, a labdát begyűjtő Jack Grealish lekészítése után viszont a második hullámban érkező Nathan Aké 8 méterről eleresztett jobb lábas, lapos lövését már siker koronázta, a bal kapufa tövét is érintve vágódott a labda a hálóba (1–0).

A meccs hajrája újabb gólt nem hozott, így a City fontos presztízscsatát nyert, és a legjobb nyolc közé jutott a legpatinásabb angol kupasorozatban. Az Arsenal a Ligakupa után az FA-kupából is kiesett, így Angliában már csak a bajnoki versenyfutásra kell koncentráljon...

No meg arra, hogy megragadja a kínálkozó esélyt, és a 2003–2004-es idény után ismét megnyerje a Premier League-et.

A küldetés nem lesz egyszerű, elvégre a londoniak a mögöttük csupán öt ponttal lemaradt Manchester Cityvel még kétszer összecsapnak a bajnokságban...

LABDARÚGÁS
ANGOL FA-KUPA
Nyolcaddöntő

Manchester City–Arsenal 1–0 (Nathan Aké 64.)

(Borítókép: Alex Livesey – Danehouse/Getty Images)

Rovatok