Index Vakbarát Hírportál

Sporttörténelem: Cristiano Ronaldo megszerezte első szaúdi gólját

2023. február 3., péntek 19:08

Már nem góltalan Cristiano Ronaldo a szaúdi labdarúgó-bajnokságban. Pénteken az al-Nasszr 2–2-es döntetlent játszott az al-Fateh csapatával a 15. fordulóban, és ezzel a tabella élére ugrott. Ronaldo előbb akcióból szerzett (volna) gólt, de azt a VAR és az asszisztens (jogosan) érvénytelenítette, ám a hajrá legvégén, a 93. percben tizenegyesből mégis betalált a veterán portugál, és ezzel egy pontot megmentett csapatának.

Pedig milyen balszerencsésen indult! 

A 24. percben, az ellenfél 1–0-s vezetésénél Cristiano Ronaldo remek kiugratást kapott a balösszekötő helyén, és laposan a bal sarokba lőtt, a labda a kapufáról vágódott a hálóba. Az asszisztens azonban lest jelzett, és ezt a VAR is alátámasztotta, így hát hiába integetett a mutatóujjával a portugál, a gólt érvénytelenítette a bíró.  

Már nagyon úgy tűnt, hogy kikap az al-Nasszr, amikor a 93. percben tizenegyest ítélt a játékvezető a csapat javára. Természetesen Ronaldo futott neki a labdának, és a bal sarokba lőtt.

Ezzel lett 2–2, és a megmentett egy ponttal az al-Nasszr átvette a vezetést a tabellán. Jobb gólkülönbségével előzi meg az al-Sababot, igaz, egy mérkőzéssel kevesebbet játszottak Ronaldóék. 

Az Index a közelmúltban jelen volt Ronaldo bajnoki debütálásán Rijádban, de az ötszörös aranylabdás akkor nem tudott a hálóba találni. 

(Borítókép: Mohammed Saad / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok