Index Vakbarát Hírportál

Pep Guardiola távozhat Manchesterből a City újabb botránya miatt

2023. február 6., hétfő 13:12

Amint arról beszámoltunk, a Premier League a gazdasági szabályok több mint száz esetben történt áthágásával vádolja a bajnoki címvédő Manchester Cityt. A klubot már korábban is vizsgálták hasonló indokokkal, a Sky Sports pedig ennek apropóján felidézte a csapat menedzserének, Pep Guardiolának az egyik korábbi nyilatkozatát.

Átfogó vizsgálat vár Angliában a bajnoki címvédő Manchester Cityre, amely a liga vádjai szerint 2009 óta egyfolytában trükközött a pénzügyi mérlegével, sorra hamisítva a gazdasági jelentéseket, elhallgatva játékosai és edzői valódi fizetését, tudatosan megszegve a gazdasági és fenntarthatósági regulákat, melyeket az évek során bevezettek a szigetországban.

A nyolcszoros angol bajnoknál ráadásul nemcsak a belengetett pontlevonás vagy az esetleges kizárás miatt aggódhatnak a drukkerek, hanem a menedzser, Pep Guardiola korábbi kijelentése miatt is…

„Ha kiderül, hogy hazudtak nekem, a következő napon már nem leszek itt. Távozom, és nincs többé barátság. Hiszek bennük, az első naptól fogva száz százalékig megbízom bennük, és amíg ez kitart, minden erőmmel védeni fogom a klubot is” – mondta tavaly tavasszal Guardiola, amikor legutóbb hasonló vádakkal kellett szembesülnie a Manchester City szakvezetőjeként.

Az angol sajtóban futótűzként terjed a katalán szakvezető korábbi nyilatkozata, amely alapján azt találgatják, vajon a most kipattant botrány egyúttal az ő manchesteri regnálásának végét is jelenti-e. Elvesztette-e a hitét?

A Sky Sports által eddig közölt részletek szerint a Liverpoolnál és a Manchester Unitednél is találtak hasonló szabálytalanságokat, csak míg ezek három-négy idényre korlátozódtak, addig a Citynél folyamatos volt az eltérés a könyvelt összegek és a valós kifizetések között azóta, hogy Manszúr bin Zajed al-Najan sejk színre lépett a csapatnál – és több mint száz alkalommal csalhattak.

Ám nem csak fizetési papírokról van szó, mint a jelentés írja, a klub vezetői szándékosan félrevezethették a ligát és az Európai Labdarúgó-szövetséget (UEFA) is a jogdíjbevételek, az ügynöki díjak és a fenntarthatósági jelentések esetében is.

Emlékezetes, a Manchester City ellen 2018-ban az UEFA egyszer már vizsgálatot indított a pénzügyi fairplay többszöri megszegése miatt. Az európai szövetség akkori vizsgálata a 2012–2016 közti pénzügyi jelentésekre irányult. Azonban hiába marasztalták el a klubot és szabtak ki Pep Guardioláékra két idényre szóló eltiltást, ami a nemzetközi kupasorozatokban való indulást illeti. A City a Nemzetközi Sportdöntőbíróságon megtámadta a döntést, és végül megnyerte a pert, a CAS pedig hatályon kívül helyezte az európai szakszövetség által kiszabott büntetést. 

A szervezet akkor úgy reagált, a CAS döntése nem tisztázta a vádak alól az angol klubot, mindössze arról volt szó, hogy a bíróság nem találta kellően megalapozottnak az UEFA által végzett vizsgálat következtetéseit.

(Borítókép: James Gill - Danehouse/Getty Images)

Rovatok