Index Vakbarát Hírportál

Hiába Neymar és Messi, óriásit égett a PSG

2023. február 9., csütörtök 09:18

A Paris Saint-Germain nagy meglepetésre már a nyolcaddöntőben búcsúzott a labdarúgó Francia Kupától, miután szerda este 2–1-re kikapott az Olympique Marseille otthonában.

A hazaiak kétszer, a 31. percben Alexis Sánchez büntetőből lőtt góljával, majd az 57. percben Ruszlan Malinovszkij találatával kerültek egygólos előnybe, a vendégek viszont – akiknél Lionel Messi és Neymar végig a pályán volt, de a sérült Kylian Mbappé hiányzott – csak egyszer tudtak egyenlíteni, az első félidő ráadásában Sergio Ramos révén.

A PSG számára az előző idényben is a nyolcaddöntő jelentette a végállomást, akkor tizenegyespárbajban otthon maradt alul a Nice gárdájával szemben. Azt megelőzőn viszont sorozatban hétszer jutott döntőbe, és csak 2019-ben nem nyert. A PSG-nek idén ez már a kilencedik tétmérkőzése volt  hat bajnoki összecsapás mellett háromszor a kupában lépett pályára , és a harmadik vereségét szenvedte el.

A párizsiak szombaton a Monaco vendégei lesznek a Ligue 1-ben, majd a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán a Bayern Münchent fogadják kedden, míg február 26-án bajnoki jelenésük lesz Marseille-ben.

(Borítókép: Lionel Messi. Fotó: Mustafa Yalcin / Anadolu Agency / Getty Images)

Rovatok