Manapság, amikor lassan kedvenc kutyánkról külön szócikket lehet fellelni a világhálón, kifejezetten meglepően tud hatni a tény, hogy az egyik legnagyobb labdarúgóklubnál történelmi jelentőséggel bíró személyről, Miles Barronról kis túlzással a világon semmi információt nem lehet felfedezni. Pontosabban ez csak februárig volt így.
A BBC utánament ugyanis a sztorinak, ki is volt a Barcelona első főállású edzője. A klub hivatalos feljegyzéseiben csak B. Barrenként hivatkoztak az úriemberre, megjegyezve, hogy angol edzőről volt szó, aki egy rövid ideig irányította 1912-ben a gránátvörös-kékeket.
A klubot 1899-ben alapította egy svájci sportoló és üzletember, Hans Gamper, aki több mint két évtizedig irányította a klubot, és később a keresztnevét katalánosította Joanra.
Vezetésével hamar Spanyolország egyik legjobb csapatává vált a Barcelona, de a kontinens kiválóságaitól azért elmaradt, ezért Gamper a helyi futball sok újítójához hasonlóan a játék alapítóihoz fordult, és a brit futballtól várta a felemelkedést.
Így érkezett több labdarúgó, mint a korábban a Manchester Citynél és a Tottenhamnél is játszó Alex Steel vagy éppen Billy Lambe, aki edzői feladatokat is ellátott közben a klubnál.
Ezzel ugyanakkor Gamper még nem elégedett meg, szerette volna, ha a klub főállású trénert is alkalmaz, aki úgy képes irányítani a gárdát, hogy a játékosok közben csak a saját feladatukra tudjanak koncentrálni. Ebből a célból – valamint egy másik brit légiósnak, Jack Greenwellnek köszönhetően – találkozott Miles „Sidney” Barronnal.
Az ő barcelonai történetét Gavin Jamieson a Lapwing Publishingtől mesélte el a BBC Sportnak:
„Barros egy durhami kőműves fiaként 1871-ben született, és földmérő volt. Sohasem futballozott, de hazájában néhány amatőr északkeleti csapatnál látott el titkári feladatokat, és remekül szervezett európai túrákat.”
Leginkább épp ezek tették vonzóvá Gamper szemében, aki tudott róla, hogy egy megyei szénbányászokból álló amatőr csapat edzője volt.
A West Auckland FC 1909-ben – a kulcsjátékos Greenwell-lel – azzal szerzett hírnevet magának, hogy megverte a svájci Winterhurt a megalakuló Sir Thomas Lipton Trófeáért, amelyet később az első „világbajnokságnak” neveztek el, és két évvel később megvédte címét a Juventus torinói 6:1-es kiütésével.
Az együttes sikereiről 1982-ben film született, viszont a gárda pénzügyi krízisbe került, és egy évvel az olasz együttes legyőzése után meg is szűnt.
Ez ugyanakkor azt is jelentette, hogy Barron elérhetővé vált, és miután 1912 őszén Barcelonába utazott, hogy találkozzon Gamperrel, hamarosan a klub első teljes állású edzőjévé vált.
Egyik fő feladata a klub irányításán kívül a nemzetközi mérkőzések szervezése volt minőségi ellenfelekkel szemben. Arra is felkérték, hogy állítson össze Angliából egy csapatot, amely Barcelonába utazik barátságos összecsapásokra.
Barron visszatért a gyökereihez északkeletre, és verbuvált egy gárdát, amelybe néhány „világbajnok” is érkezett a West Auckland FC-ből. A West Auckland Wanderers névre keresztelt gárda 1912 decemberében utazott Barcelonába három mérkőzésre, Gamperék az összes költséget állták.
A három összecsapás a helyi média és a szurkolók figyelmét is felkeltette, és a felek telt ház mellett léptek pályára a karácsonyi nyitányon.
Amikor a West Auckland Barcelonába érkezett, valódi hírességnek számított, egy angol csapat elleni mérkőzés nagy erőfelmérőt jelentett az együttes számára. Az első mérkőzésen rendkívül izgalmas 3:3-as végeredmény született, a Barcelona két gólját is brit játékos, Alex Steel és Frank Allack szerezte. Másnap a Wanderers igazolta klasszisát, és 4:0-ra kiütötte a katalán gárdát, de jött a végső felvonás december 29-én: Steel két találatával Barron csapata 2:0-ra legyőzte az illusztris angol vendégeket.
Gamper elégedett volt az eredménnyel, és próbálta meggyőzni Barront a folytatásról, de ő inkább úgy döntött, hogy hazatér családjához, és földmérőként keresi tovább a kenyerét, majd sajnálatos külső események megakadályozták, hogy nagyobb hatást gyakoroljon a futball világára.
„Az első világháború kirobbanásakor Barront a Királyi Mérnökökhöz rendelték – mesélte Jamieson. – Szalonikiben teljesített szolgálata közben – mint sok szövetséges katona – elkapta a maláriát, ami élete hátralévő részében hatással volt az egészségére. 1924-ben, 52 évesen halt bele a betegségébe.”
Bár Barron barcelonai időszaka igencsak rövidre nyúlt, így is fontos szerepet töltött be a klub életében, már csak azért is, mert korábbi játékosa, a szintén Durham megyéből származó Greenwell úgy határozott, hogy marad a klubnál.
1913-tól játékos-edzőként, sportolói karrierje lezártával, 1916-tól főállású trénerként irányította a klubot egészen 1923-ig – ennél hosszabb érát csak Johann Cruyff (1988–1996) tudhatott magáénak a Barcelonánál.
Greenwell irányításával hat trófeát nyertek a gránátvörös-kékek, az angol szakember neve megkerülhetetlen volt a Barca történetét feldolgozó könyvekben – és most már Barroné is az lehet.
(Borítókép: Eric Alonso / Getty Images)