Index Vakbarát Hírportál

Saját technológiájából csinált hülyét az UEFA a Fiorentina meccsén

2023. február 24., péntek 10:49

Hiába jutott fölényes, 7–2-es összesítéssel a legjobb 32 közé a Fiorentina az Európa-konferencialigában oda-vissza legyőzve a portugál Bragát, az olasz csapat szurkolóinak így is volt min bosszankodniuk… A csütörtöki találkozó 50. percében Arthur Cabral góljánál ugyanis hiába jelzett a gólvonal-technológia, a VAR-szobában úgy gondolták, érdemes lehet felülbírálni azt, ki is hívták a pálya széli monitorhoz a játékvezetőt, aki ötpercnyi videózás után arra jutott, megfelelő kamerakép hiányában nem hisz a technikának, és inkább nem adja meg a találatot...

Az európai kupasorozatok 2016 óta elképzelhetetlenek gólvonal-technológia nélkül. A rendszer lényege, hogy ha a labda teljes terjedelmében átjut a gólvonalon, akár egyetlen tört másodperc erejéig is, a rendszer aktiválódik, és a játékvezető karjára csatolt okosóra rezegve jelzi: gól született.

Így volt ez a Fiorentina–Braga Ekl-visszavágón is, amikor a meccs 50. percében Arthur Cabral szemmel nem épp érzékelhető módon – ám a technológia jelzése szerint – a gólvonalon túlra juttatta a labdát. Csakhogy Benoit Bastien játékvezető, valamint a videobírói szobában ülő kollégái úgy gondolták, közbe kell avatkozniuk. A helyzet érdekessége, hogy a kérdés, mely szerint a labda áthaladt-e a gólvonalon, vagy sem, az objektív ítéletek közé tartozik, azaz, hasonlóan a lesvonal meghúzásához, a pályán tevékenykedő sporttárs bevonása nélkül is felülbírálhatja a VAR.

Mármost az objektív döntésből sikerült szubjektívet csinálni, miután Bastien öt percen keresztül nézte a különböző felvételeket a pálya szélén állva, mígnem arra jutott, nincs olyan a kameraállások között, amely egyértelműen megerősítené, hogy a technológiának igaza van, és a labda teljes terjedelmében áthaladt a gólvonalon.

Hogy a döntés helyes volt-e, vagy sem? A Fiorentina-szurkolók által megosztott grafikák szerint természetesen nem…

Il gol annullato a #Cabral *

[@SindacoDepresso *]#Fiorentina #SpaceViola pic.twitter.com/mrqVtqHEgo

— SpaceViola Fiorentina  (@SpaceViola_) February 23, 2023

Az UEFA egyelőre nem állt elő magyarázattal arra, hogy a mérkőzésen közreműködő játékvezetők miért érezték úgy, hogy nem bízhatnak meg a technológia jelzésében, és bírálták azt felül úgy, hogy nem állt rendelkezésükre egyértelmű bizonyíték a gól érvénytelenségéről.

Jó eséllyel egyébként fordított módon gondolkodtak, s mivel a pályán elsőre nem adták meg a találatot, s Cabralék is csak azután kezdtek ünnepelni, hogy a spori órája bejelzett, a VAR valamiért úgy értelmezte a beavatkozási szabályokat, hogy a pályán született eredeti döntés felülbírálásához (azaz: nincs gól) kellene az egyértelmű képi bizonyíték. Más kérdés, hogy épp arra találták ki a gólvonal-technológiát, hogy az ilyen, emberi szemmel szinte eldönthetetlen kérdésekben támaszkodhassanak rá a döntéshozók.

Akár így, akár úgy a violák szempontjából nem lett nagy ára a szokatlan döntésnek: a hajrában pont Cabral góljával így is megfordították a meccset, 3–2-re nyertek, így pedig a már fent is említett 7–2-es összesítéssel masíroztak a Konferencialiga következő fordulójába.

LABDARÚGÁS
EURÓPA-KONFERENCIALIGA
A 32 között
Fiorentina–Braga 3–2 (1–2)
Továbbjutott: 7–2-es összesítéssel, kettős győzelemmel a Fiorentina.

(Borítókép: Gabriele Maltinti/Getty Images)

Rovatok