Index Vakbarát Hírportál

Kerkez Milos győztes gólt szerzett a Lazio otthonában

2023. március 7., kedd 20:52

A magyar válogatott Kerkez Milos góljával az AZ Alkmaar 2–1-re nyert a Lazio vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén, kedden.

A holland együttes magyar balhátvédje a kezdőben kapott helyet az ezt megelőző öt tétmérkőzésén veretlen római együttes ellen, amely bő negyedóra elteltével szerzett vezetést, majd az Alkmaar röviddel a szünet előtt egyenlített.

Fél óra volt hátra, amikor a hazaiak térfelének közepén szerzett labdát a letámadó Alkmaar, Kerkez vezette a római kapu felé a játékszert, majd egy háromszögelés után az öt és feles sarkáról a kapus lába alatt betalált.

A 19 éves, négyszeres válogatott futballista a folytatásban a 74. percben sárga lapot kapott, majd a 83. percben lecserélték.

Kerkez azt követően, hogy a csapat hétvégi, Vitesse elleni bajnoki sikeréhez gólpasszal járult hozzá, ezúttal győztes találatot jegyzett az olasz bajnokság harmadik helyezettjének otthonában.

A nyolcaddöntő többi odavágójára csütörtökön kerül sor. A visszavágókat egy hét múlva rendezik, a sorozat döntőjére június 7-én kerül sor Prágában.

Konferencia-liga, nyolcaddöntő, első mérkőzés:
Lazio (olasz)–AZ Alkmaar (holland) 1–2 (1–1)
gól: P. Rodríguez (18.), illetve Pavlidisz (45.), Kerkez (62.)

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok