Index Vakbarát Hírportál

Gyanúsítottként hallgatták ki a korábbi magyar válogatott labdarúgót

2023. március 7., kedd 13:09

Gyanúsítottként hallgatta ki a rendőrség a volt válogatott Tokody Tibort, aki pár nappal ezelőtt besétált a rendőrségre, és feladta magát.

A 47 éves korábbi labdarúgó azután adta fel magát, hogy értesült az ellene indított elfogatóparancsról sikkasztás vádja miatt. Állítása szerint nincs semmiféle sikkasztási ügye, és egy 180 eurós munkahelyi vita utóéletéről szól csak a meghurcoltatása.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya az üggyel kapcsolatban a 24.hu megkeresésére azt közölte: kisebb értékre elkövetett sikkasztás vétsége miatt folyik büntetőeljárás az ügyben a Győri Rendőrkapitányságon, és a gyanúsított kihallgatása megtörtént.

Tokody Tibor az Újpestben kezdte a karrierjét, majd éveken át a Győri ETO FC játékosa volt, rövid ideig Németországban is légióskodott. 2013-ban bajnok lett a Győrrel, 2008-ban és 2010-ben pedig bronzérmet szerzett az NB I-ben.

Tokody 2016-ban hagyott fel a profi labdarúgással, utána megpróbálkozott az edzősködéssel, de az utóbbi években már elszakadt a futballtól. Győrben élt, a Sportal információja szerint volt olyan időszak az életében, amikor csaposként dolgozott egy italozóban. A lap szerint 2020 szeptemberében 1 év 2 hónap felfüggesztettre ítélték folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt.

Rovatok