Index Vakbarát Hírportál

Emberhátrányban szerzett pontot Mezőkövesden a Kisvárda

2023. március 18., szombat 16:28

A Kisvárda Master Good közel 30 percet emberhátrányban futballozva 1–1-es döntetlent játszott a Mezőkövesd Zsóry FC vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának szombati nyitómérkőzésén.

A Kisvárda már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést egy ritkán látható potyagóllal: 

Piscitelli, a hazaiak kapusa az amúgy is eléggé röviden hazatett átadást ahelyett, hogy kapásból kivágta volna, rosszul vette át, a labdát így a letámadó Mesanovic az üres kapuba lőtte.

A vendéglátók első igazi nagy helyzetére a félidő végéig kellett várni, ez is egy rosszul eltalált lövésből jött össze, de végül Lukic fejesével egyenlített a Mezőkövesd.

A házigazda nem sokkal a szünet után kis híján fordított, néhány másodpercen belül pedig három óriási gólszerzési lehetősége is volt, de a vendégek védelme a kapus Hindrich vezetésével blokkolt. A játékrész közepén Leoni nehéz helyzetbe hozta a Kisvárdát, hiszen hatalmas hibáját követően megkapta második sárga lapját, mellyel a kiállítás sorsára jutott és egy büntetőt is összehozott, ugyanakkor Cseri 11-esét Hindrich hárította.

Némi meglepetésre emberhátrányban a Kisvárda játszott veszélyesebben, a Mezőkövesd nem tudott megújulni, az eredmény azonban nem változott. Ezzel mindkét gárda négy meccs óta nyeretlen a bajnokságban.

OTP Bank Liga
24. forduló

Mezőkövesd Zsóry FC–Kisvárda Master Good 11 (11)
gólszerzők: A. Lukic (43.), illetve Mesanovic (8.)
piros lap: Leoni (64.)

Rovatok