Index Vakbarát Hírportál

Eldőlt az NB I-ben sereghajtó Vasas edzőjének sorsa

2023. március 21., kedd 13:44

Kondás Elemér marad a labdarúgó OTP Bank Ligában sereghajtó Vasas vezetőedzője – jelentette be Nagy Miklós, a klub sportigazgatója kedden.

A sportvezető az M4 Sport Nemzeti Sporthíradó című műsorában elárulta, egyrészt nem szerettek volna elhamarkodott döntést hozni, másrészt úgy érezték, a csapat gyenge teljesítményéért nem csak a szakember felelős egy személyben.

Az elmúlt mérkőzéseken, amikor hátrányba kerültünk, mindig jobb lett a játékunk. Ez azt mutatja, hogy nem tudásban van óriási különbség, hanem mentálisan vannak gondok

– mondta Nagy Miklós, aki szerint most korszakváltás van az öltözőn belül, és mindenképpen elő kellene lépnie egy vezérnek.

Az első csapat keretéből a közelmúltban három rutinos labdarúgó, Feczesin Róbert, Radó András és Márkvárt Dávid is kikerült, róluk Nagy Miklós elmondta, akár vissza is kerülhetnek majd az együttesbe, információ szerint egyelőre jól „beleálltak” a munkába a tartalékok között.

A Vasas idén még nem nyert mérkőzést a bajnokságban, legutóbbi három találkozóját elvesztette, hátránya nyolc pont a már bennmaradást érő tizedik helyen álló Újpesttel szemben. 

Ugyanakkor a Magyar Kupában bejutott a négy közé, ahol majd a másodosztályú Budafokkal találkozik majd.

Rovatok