Index Vakbarát Hírportál

Megtört a 40 éves átok, álomszerű magyar rajt az Eb-selejtezőben

2023. március 27., hétfő 22:38

Remek teljesítménnyel és magabiztos győzelemmel kezdte a magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozatot, Marco Rossi együttese hazai pályán 3–0-ra megverte Bulgáriát.

Óriási esélyt kaptunk

A Nemzetek Ligájában mutatott nagyszerű menetelés eredményeként sosem látott esélyként az első kalapba kapott besorolást a magyar válogatott, így a papíron legnehezebb ellenfeleket elkerülte Marco Rossi együttese.

Ez azért is üdvözítő a számunkra, mert az egyenes ági Európa-bajnoki szerepléshez elég az első két hely valamelyikén zárni – itt megtalál minden fontos információt, amit a 2024-es németországi kontinensviadalról tudni kell.

40 éves átok megtörésére készültünk

A mieink a múlt héten felkészülési mérkőzésen szintén a Puskás Arénában 1–0-ra verték meg Észtországot, míg a rivális egy nappal később (tehát kevesebb pihenővel érkezett), már az Eb-selejtezőben saját pályán kapott ki 1–0-ra Montenegrótól, mielőtt Budapest felé vette volna az irányt.

Okkal, joggal reménykedhettünk a jó rajtban, ugyanakkor figyelmeztető jel lehetett, hogy Európa-bajnoki selejtezőt napra pontosan 40 évvel ezelőtt kezdtünk legutóbb sikerrel…

Összefoglaló

Az észtek elleni mérkőzéshez képest egy helyen cserélt Marco Rossi szövetségi kapitány, Kalmár Zsolt helyére Nagy Ádám került a középpályára, így a Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Bolla, Nagy Á., Vécsei, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Ádám M. tizeneggyel vártuk az összecsapást.

Magyar fölénnyel, és egy korai góllal indult a mérkőzés, a hetedik percben Sallai Roland szöglete után Szoboszlai Dominik remek cselei után a freiburgi szélső lőhetett kapura, és bár ezt, és Willi Orbán ismétlését még védte Daniel Naumov, Vécsei Bálint közelről már a hálóba lőtt (1–0).

Ön szerint mire megy a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?

  • 63099
    Az első két helyen zárva automatikusan kijutunk a 2024-es Eb-re!
  • 5803
    Pótselejtezőről jutunk ki a németországi viadalra.
  • 5375
    Sem egyenes ágon, sem pótselejtezőről nem jutunk ki...

A hátrányba kerülő bolgárok igyekeztek átvenni a kezdeményezést, de ezt csak egy veszélytelen szöglettel jelezték, miközben a kontrákban rendre benne volt a gólesély, Szoboszlai passza után Ádám Martin 23 méteres megpattanó lövésénél védett nagyot a vendégek kapusa.

Rendkívül aktív volt az első negyedórában Bolla Bendegúz is, aki kétszer is megiramodott a jobb szélen, másodjára a kivetődő Naumov állította meg.

Mielőtt nagyon megnyugodhattunk volna, az Inter 18 éves középpályása, Nikola Iliev került helyzetbe a magyar ötös előtt, szerencsére már csak a kapu felé tudta terelni a labdát, ami így nem okozott gondot Dibusz Dénesnek. A túloldalon Szoboszlai és Bolla összjátékában utóbbi lőtt kevéssel a kapu mellé, mielőtt utóbbi beadásából Szalai Attila fejesét blokkolták a védők. 

A 26. percben aztán senki sem akadályozhatta meg az újabb hazai találatot, Szoboszlai Dominik 26 méteres szabadrúgásához csak hozzáérni tudott a kapus, a labda a bal felsőben kötött ki (2–0).

A találatot az észtek elleni tizenegyest megelőző jelenetsorhoz hasonlóan Szoboszlai és Sallai Roland kő-papír-ollózása követte.

A második gól után nem engedtük ismét át a területet, a mieink irányítottak, és főleg pontrúgásokból riogatták a vendégeket. 

A magyar csapat láthatóan élvezte is a játékot, Sallai remek cselei mellett Vécsei esernyőzése is tapsvihart aratott a szurkolók körében, hát még Szoboszlai remek szólója után Ádám Martin jobb alsóban kikötő befejezése – a szünetre magabiztos előnnyel mehettek Marco Rossi fiai (3–0).

A bolgárok a szünetben hármas cserével próbáltak frissíteni, de a fordulást követően is aktív maradt a magyar csapat. Különösen Sallai lubickolt, két gyors lövése után szép szólóját Nagy Ádám pontatlan centerezése zárta le.

Egyórányi játékhoz érve Sallai közeli löketénél kellett hárítania a kapusnak, majd Rossi újoncot avatott, Ádám Martin helyét az NB I mesterlövésze, Varga Barnabás vette át, aki nem sokkal később már a 16-oson belül tűnt fel, passza viszont nem talált embert.

A félidő derekán a vendégek is aktivizálták magukat, Iliev megpattanó lövése után szögletet végezhettek el, Dibusz Dénesnek pedig Georgi Ruszev lövésénél már védenie is kellett. 

Ezzel egy intenzívebb bolgár időszak következett, amit Szoboszlai Dominik remek szólója, majd Nagy Ádám blokkolt lövése zárt le.

A hajrában még egy Dibusz-védésre volt szükségünk, majd a csereként beálló Loic Nego gurítása jutott el kis híján a bolgár kapuig, az állás viszont már nem változott.

A magyar válogatott esélyeshez méltó játékkal, magabiztos győzelemmel rajtolt az Eb-selejtezőkön – megtörve a 40 éves átkot.

A hétfői játéknapon a csoport másik összecsapásán a szerbek a szünetben csereként pályára lépett Dusan Vlahovics duplájával 2–0-ra nyertek Montenegróban, a hazaiak a 78. percig tartották a gól nélküli eredményt, a vendégek második találata a 96. percben született. Szerbia így két forduló után hibátlan, az együttes még gólt sem kapott, pénteken Litvániát múlta felül, ugyancsak 2–0-ra. A csoport második körében a litván válogatott volt szabadnapos, amely hétfőn felkészülési mérkőzésen Görögországban játszott gól nélküli döntetlent.

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT

G CSOPORT, 2. JÁTÉKNAP

Magyarország–Bulgária 3–0 (3–0)

Puskás Aréna, Budapest. 60 000 néző. V: Meler (török)

Magyarország: Dibusz – Lang, W. Orbán, Szalai A. – Bolla (Nego, 86.), Nagy Á. (Kleinheisler, 74.), Vécsei (Kalmár, 86.), Kerkez – Sallai (Csoboth, 74.), Szoboszlai – Ádám M. (Varga B., 59.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Bulgária: Naumov – Sztojanov, Antov, Galabov, Markov (Petrov, a szünetben) – Petkov, Gruev (Sopov, 85.), Karabeljov (Krasztev, a szünetben), N. Iliev – Despotov (Kirilov, 57.), Delev (Ruszev, a szünetben). Szövetségi kapitány: Mladen Krsztajics

Gólszerzők: Vécsei (7.), Szoboszlai (26.), Ádám (39.)

A csoport másik mérkőzésén:

Montenegró–Szerbia 0–2 (Vlahovics 78., 96.)

A csoport állása: 1. Szerbia 6 pont/2 meccs (4–0), 2. Magyarország 3/1 (3–0), 3. Montenegró 3/2 (1–2), 4. Litvánia 0/1 (0–2), 5. Bulgária 0/2 (0–4)

A magyar válogatott további mérkőzései:

Június 17., Montenegró–Magyarország 18.00
Június 20., Magyarország–Litvánia 20.45
Szeptember 7., Szerbia–Magyarország, 20.45
Október 14., Magyarország–Szerbia, 20.45
Október 17., Litvánia–Magyarország, 20.45
November 16., Bulgária–Magyarország, 20.45
November 19., Magyarország–Montenegró, 15.00

A tíz selejtezőcsoport mindegyikéből az első kettő jut ki a 24 csapatos kontinenstornára. A maradék három helyért 12 csapat küzdhet meg a 2024 márciusában esedékes pótselejtezőkön.

A 2024-es Európa-bajnokságot Németországban rendezik, 10 városban. A kontinenstorna 2024. június 14-től július 14-ig tart.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok