Figyelemre méltó írás jelent meg a balkaninsight.com című honlapon, amely a román labdarúgás dicső napjait, a kilencvenes éveket sírja vissza, és példaként állítja a jelen futballistái elé a magyar foci sikereit, sőt az utánpótlás-nevelés eredményeit. Az írásból gyakorlatilag kicseng, hogy követendő példa lehet a magyar futball. Amely nem is olyan régen még fényévnyi távolságban kullogott Hagiék, Belodediciék, Viorel Moldovanék mögött. A szlovák Lukás Vráblik, a cikk írója azt taglalja, hogy a román futball dicsőséges napjai mára már a múlt homályába vesztek, a kilencvenes évek aranykora már csak emlék. A hanyatlás okait kutatva három tényezőre hívja fel a figyelmet: 

• az állami befektetések hiányára,
• a klubtulajdonosok beleártják magukat a szakmai kérdésekbe,
• a mai fiatal játékosok motiválatlanok, nem képesek szenvedni céljaik eléréséért.                                                                                                                                                      

A román futball aranykora már a Ceausescu-érában elkezdődött a Steaua Bucuresti 1986-os BEK-diadalával, de annak a nagy generációnak a kiteljesedése a forradalom utáni időszakra esett. Gheorghe Hagiék nemzedéke az 1994-es, USA-ban rendezett világbajnokságon ért a csúcsra, amikor előbb a The Guardian által minden idők legjobb vb-meccsének titulált összecsapáson a pasadenai Rose Bowlban 3–2-re legyőzték a Batistutát, Ruggierit, Balbót, Redondót, Ortegát, Simeonét felvonultató Argentínát, és ezzel bejutottak a negyeddöntőbe. Majd ott csak tizenegyesekkel maradtak alul 5–4-re Svédországgal szemben.

Maga Hagi, a „Kárpátok Maradonája” megjárta a Real Madridot és a Barcelonát, és a pletykák szerint amikor a Juventus szerződtetni akarta, a vételár részét képezte egy Fiat-gyár felépítése Bukarestben. Csakhogy ezek az idők már régen elmúltak. Románia nem tudott kijutni az utóbbi hat világbajnokságra, és a román labdarúgókat már nem keresik a nagy nyugati klubok, és a játékosok sem feltétlen akarnak menni, hiszen jól keresnek a román bajnokságban – de erről majd később.  

Miodrag Belodedici 1985-ban a bukaresti katonacsapattal, majd öt évvel később a belgrádi Crvena Zvezdával nyerte el a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, kora egyik legjobb középhátvédjének számított világszinten is. 

Én személy szerint gyűlöltem a kommunizmust, de sajnos az az igazság, hogy amíg a Ceausescu-rendszerben öntötték a pénzt a román futballba, a rendszerváltás után, a privatizációt követően megindult a futballunk hanyatlása. A privatizáció és a demokratizálás paradox módon elapasztotta a pénzforrásokat 

– magyarázza a manapság a román szövetség utánpótlás-szekciójában dolgozó Belodedici.

A futball ma már nem az egyetlen szórakozás és kitörési lehetőség a szegénységből. Továbbá a kommunizmusban meg kellett feszülni ahhoz, hogy nyugati szerződést kaphasson az ember, és ez megacélozta a román fiatalok akaraterejét.

A Belodedicinél nyolc évvel fiatalabb Viorel Moldovan utálta azokat a gyilkos edzőtáborokat, de elismeri, hogy a kemény tréningeknek köszönhette a sikereit. Mindig is a Bundesligát csodálta és Rudi Völler volt a példaképe. Az erdélyi Gloria Bistrita csapatából került a Dinamo Bucurestihez, majd onnan a Xamax Neuchatelhez 1995-ben.

Manapság alig játszanak román futballisták az öt európai topligában. Az én időmben hemzsegtek a románok a Bundesligában, Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban. Nem lehet erős a nemzeti válogatott, ha nincsenek minőségi légiósaid

– vallja Moldovan.

Moldovan játszott az 1998-as franciaországi vb-n és a 2000-es Európa-bajnokságon, ahol a román válogatott az utolsó sikereit aratta. 23 éve a válogatott az Eb-n bejutott a nyolc közé, de azóta csak két Európa-bajnokságra tudott kikerülni, és mindkétszer, 2008-ban és 2016-ban is elvérzett a csoportban.

Idehaza mindenki a balszerencsére hivatkozik, de a számok nem hazudnak. Egyszer-kétszer még lehetsz peches, no de mindig?! – teszi fel a költői kérdést Moldovan. – Az a baj, hogy a mai fiataloknak csak a pénz jár az eszükben, és képtelenek elviselni a kritikát. Egy-két jó meccs után beleszürkülnek a mezőnybe, és ha bírálatot kapnak, abbahagyják. Továbbá az is probléma, hogy nem kell törni magukat a külföldi szerződésért, mert idehaza is megfizetik őket. Ha egy langyos bajnokságban meg tudsz keresni havi 15-20 ezer eurót (6-8 millió forintot), minek izzadnál azért, hogy kikerülj Nyugatra egy topcsapathoz? 

Moldovan szerint az is gond, hogy sok klubnak meg egyáltalán nincs pénze, egyik-másik csődbe is megy. Sokszor hónapokat késnek a fizetések, és legutóbb a Gaz Metan Medias és az Academia Clincen csődölt be. Az a baj, hogy sokan úgy kapják meg a licencet, hogy nincs meg az anyagi fedezet a bajnokság befejezéséhez.

Daniel Pancu, a közelmúlt sikeres Cesena-labdarúgója szerint a futball a társadalom tükre. Ha a társadalom nem működik, a futball sem működik:

Manapság a játékosok nem koncentrálnak a labdarúgásra. Elfogadott vélemény szerint egy fiatalnak legalább tízezer órát bele kell fektetnie a futballba, mire eljut a felnőttcsapatig, de a mi fiataljaink legfeljebb hatezer órát tesznek bele a fejlődésükbe. Az a baj, hogy a csapataink, talán Hagi Farul Constantája és az FCSB kivételével, nem adnak lehetőséget a húsz év alatti fiataloknak

– ecsetelte Daniel Pancu. 

Pancu az U20-as válogatottat vezeti. Arról kesereg, hogy amikor Csehország hasonló korú válogatottjával találkoztak, az ellenfélnél hét olyan játékos volt, akik rendszeresen játszanak az élvonalban, míg náluk egy sem. Ki is kaptak…

Horvátország, Szerbia, Magyarország, Ukrajna, Oroszország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország elhúzott tőlünk. A mi srácaink legfeljebb tehetségben veszik fel a versenyt ezen országok fiataljaival, mentalitásban semmiképpen. Továbbá nálunk egy ifjú játékos 23-24 éves korában érik be, a szomszédos országokban 18 évesen már az élvonalban futballoznak

– taglalta Pancu.

Moldovan, Belodedici és Pancu egyaránt úgy véli, hogy nagyon nehéz lesz kinevelni egy olyan nemzedéket, mint amilyen a kilencvenes évek aranygenerációja volt:

A közeljövőben nincs erre esély. Befektetésekre lenne szükség a futballunk jövőjébe. Magyarországot kéne példának tekinteni. Nem hinném, hogy tíz éven belül eljutunk az ő szintjükre, vallják a legendás játékosok.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)