Index Vakbarát Hírportál

Kétgólos előnyről bukta el a győzelmet a Kisvárda

2023. április 1., szombat 16:32

A Kisvárda kétgólos előnyről 2–2-es döntetlent játszott a vendég Puskás Akadémiával a labdarúgó OTP Bank Liga 25. fordulójának szombat kora délutáni nyitómérkőzésén.

Az első félidőben valamivel többet birtokolta a labdát a hazai együttes, de a játék kiegyenlített volt. A kevés próbálkozásból egy esetben sikerrel járt a Kisvárda, amely összességében megérdemelten került előnybe fél óra elteltével.

Fordulás után támadásban fölényben maradt a vendéglátó csapat, és hiába volt mezőnyben többet a labda a Puskás Akadémiánál, a hátránya kétgólosra nőtt, miután a szerb Milos Spasic újfent eredményes volt. A folytatásban magára talált a felcsúti együttes, és hat perc alatt egyenlített: 

előbb a hazai kapus rossz kirúgását használta ki, majd tizenegyesből a második gólját is megszerezte.

Ennél az esetnél ráadásul emberhátrányba került a Kisvárda, amely aztán csak a védekezésre koncentrálva végül egy pontot otthon tartott. A hétfőn kinevezett szerb Milos Kruscicnak ez volt az első meccse a várdai kispadon, így tehát döntetlennel debütált.

A Kisvárda sorozatban ötödik bajnokiján maradt nyeretlen, míg a Puskás Akadémia egymás után harmadik élvonalbeli találkozóján nem kapott ki.

OTP Bank Liga
25. forduló

Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia 2–2 (1–0)
gólszerzők: Spasic (31., 61.), illetve Zahedi (79.), Favorov (85., 11-esből)

kiállítva: Alic (85.)

Rovatok