Index Vakbarát Hírportál

Fél évig tartott, de 16 év után ért véget

2023. április 3., hétfő 06:28

Nem ritka, hogy egy futballista harmincon túl még bőven sikeres éveket tudhat magáénak, az egyszeres spanyol válogatott csatár viszont gyűjteményének az érdemi részét lényegében már azelőtt lezárta, hogy pályafutása igazán megkezdődhetett volna.  Amikor egy labdarúgó karrierje több mint ígéretesen indul, akkor annak lezárása is hasonló körítésért kiált. Így van ez Bojan Krkic esetében is, aki március 23-án, 32 évesen jelentette be visszavonulását. 

Édesapja, az idősebb Bojan Krkics a nyolcvanas években a jugoszláv élvonalban futballozott, majd az évtized végén Spanyolországba érkezett, mondjuk úgy, levezetni. Aztán nem mellékesen szerelembe is esett, Maria Lluisa Pérezzel közös gyermekük született. Az apuka nem távolodott el a sportágtól, idővel a Barcelona utánpótlásának egyik megfigyelője lett, míg fia ugyancsak a katalán sztárklub nevelőbázisán, a La Masián bontogatta szárnyait. Mit bontogatta, átlagon felüli képességeit kamatoztatva – gyorsaság, labdaérzék, játékintelligencia – gyorsan megtanult repülni, majd különösebb átmenet nélkül ment át a légtérben száguldásba. A korosztályos csapatban nyolcévesen mutatkozott be, majd 2006-ig a hírek szerint több mint kilencszáz gólt szerzett. Utánpótlásszinten Lionel Messi klubrekordját döntötte meg… És rögtön meg is érkeztünk Krkic pályafutásának egyik sarkalatos pontjához, a nála három évvel idősebb Messivel való összevetéshez.

Krkic 16 évesen a Barcelona B csapatában szerepelt a 2006–2007-es szezonban, és még mindig nem volt 17 éves, amikor aláírta első profi szerződését. A támadó 2007 áprilisában az egyiptomi al-Ahli elleni barátságos mérkőzésen bemutatkozott a nagyok között, ahogyan az várható volt tőle, rögtön góllal.

A bajnoki premierre sem kellett sokat várnia, 2007 szeptemberében az Osasuna elleni találkozó hajrájában pályára küldte őt Frank Rijkaard vezetőedző. A katalánok kezdőjében egyebek mellett Andrés Iniesta, Ronaldinho, Deco, Thierry Henry és Giovanni dos Santos kapott helyet, míg az együttest most dirigáló Xavi Hernández a cserék között szerepelt és nem is lépett pályára. Nem úgy Krkic, aki Dos Santost váltotta – külön cikk témája lehetne, hogy végül a mexikói sem futotta be azt az ívet a futballban, amit vártak tőle, és alapképességeit tekintve elérhetett volna – a gól nélküli mérkőzésen, amelyen kezdésnek rögtön egy olyan cselt húzott meg, amit nagyon kevesen vállaltak volna be. Tényleg csak a legnagyobbak…

Krkic ziccerbe került, és az ellenfél kivetődő kapusát úgy verte meg, hogy a labdát sarokkal emelte át magukon. A rend kedvéért említsük meg: a labda közben elhagyta a játékteret, a csatár csak az alapvonalon túl tudta már megjátszani. A szakértő és minden élethelyzetben reménykedő katalán drukkerek, de még a semleges nézők is magukkal vitték azonban a pillanat varázsát, és nagyon várták a hasonlóan látványos folytatást.

A támadó három nappal később a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott, míg első teljes felnőtt szezonjában 48 tétmérkőzésen 12-szer volt eredményes, plusz hat gólpassz fűződött a nevéhez. És ezzel rögvest meg is érkeztünk Krkic pályafutásának alfájához és mindjárt az ómegájához is.

Amelynek indulása úgy nézett ki, hogy 2007 nyarán a Koreai Köztársaságban az U17-es világbajnokságon vett részt, mint a korosztályos spanyol csapat kulcsembere, a támadójáték meghatározó figurája. Szinte nem volt spanyol akció, amelyből ne vette volna ki a részét: ha kellett, szólózott, vagy egymaga megtartotta a labdát a védők között, de közben olvasta a játékot, indította a társakat, vette be őket az összjátékba, hogy aztán a befejezésekhez felérjen, és ott is szót kérjen. A spanyoloknak volt olyan szögletvariációjuk, hogy egyedül Krkic állt az ellenfél ötösénél, míg a társak a tizenhatosra sorakoztak. Amikor megindult a sarokrúgást elvégző játékos mozgása, a kinti emberek nagy elánnal törtek a kapu felé, miközben Krkic visszafelé mozgott a tizenegyesponthoz, hogy az oda érkező labdát kapura rúgja. Apróság, de jól jellemzi, hogy mit jelentett az ő játéka a spanyoloknak, akik korosztályos szinten már akkor és azóta is a meghatározók között szerepeltek.

A Ghána elleni elődöntő különösen izgalmasan alakult, végül hosszabbításba torkolt, amelyet Krkic 116. percben lőtt találata döntött el. Lefújás után viszont nem ünnepelhetett felhőtlenül a győztes, és nemcsak a fáradtság miatt volt vigasztalhatatlan. Krkic ugyanis a 121. percben, egy holttérben elkövetett taktikai szabálytalanságért megkapta aznapi második sárga lapját és a kiállítás sorsára jutott. A spanyolok a döntőre elveszítették tehát a legjobb játékosukat. Nélküle kihúzták ugyan a finálét 0–0-ra Nigériával szemben, a tizenegyespárbajt viszont úgy bukták el, hogy mindhárom spanyol próbálkozó hibázott. Érdekesség, hogy a torna legjobbja és bronzcipőse egy német talentum, bizonyos Toni Kroos lett, miközben Krkic az MVP-választáson végzett harmadikként.

Raúl után nagyon kellett volna a spanyoloknak a frontvonalba egy legkisebb fiú 

A futballt szerető spanyol közvéleményt persze nem vágta földhöz az U17-es vb elbukott döntője, inkább a formálódó nagy generációtól várták az áttörést a közelgő Európa-bajnokságon, és bíztak abban, hogy a kivételes tehetség előbb-utóbb markánsan követel majd helyet magának a felnőttek között.

A helyzet azonban úgy hozta, hogy kellett egy népi hős, egy legkisebb fiú, akit egy emberként ajnároz majd mindenki az országban. Független talán még a nyújtott teljesítménytől is. A karakán szövetségi kapitány, Luis Aragonés ugyanis már korábban mellőzte a nagy kedvenc Raúlt, a Real Madrid ékkövét. Annak idején a játékosként is maradandót alkotó szakember emiatt még a direkt konfrontációt is felvállalta a szurkolókkal, akik kellően hangosan adták kifejezésére, mennyire nem értenek egyet a döntésével. Az éppen edzésre igyekvő Aragonést nem kellett félteni, a drukkerekhez lépett, és emelt hangon kérte tőlük számon: vajon mit ért el a nagy csillag Raúllal a soraiban a válogatott? Magas labda volt, tekintve, hogy eredményekben nem sok mindent, a következő évek fényében pedig egyenesen semmit. Aragonéssel a kispadon viszont 2008 nyarán Európa-bajnok lett a spanyol válogatott, majd az őt váltó Vicente del Bosquével a kispadon 2010-ben világbajnoki aranyérem került a tarsolyba, 2012-ben pedig a címvédés az Eb-n.

Aragonés és a spanyol szövetség a 2007–2008-as idényben remek szezont produkáló Krkicben látta a megoldást. Egyrészt szakmailag a többi sorban világklasszisokat felvonultató együttesnek égetően szüksége lett volna egy hasonló kaliberű támadóra. Kiválóságokban persze így sem szenvedtek hiányt, de David Villa, Fernando Torres és társaik nem voltak mérhetők Xavihoz, Iniestához, Iker Casillashoz, Sergio Ramoshoz vagy éppen Carles Puyolhoz. Másrészt nagyon kellett volna egy igazi közönségkedvenc a frontvonalba, akit nemcsak szerethet, hanem imádhat a nép.

Talán nem is a képességekben volt a legnagyobb a különbség Krkic, valamint klubtársa, Lionel Messi között, ahogyan pedig arra sokan céloztak, hanem abban, ahogyan ők mentálisan kezelték pályafutásuk következő lépcsőfokának megtételét. Pedig akarta ő, elindult az úton, csak kevésnek bizonyult ahhoz, hogy végig is menjen rajta.

„Amikor júliusban elmentem a korosztályos világbajnokságra, még senki nem ismert engem. Amikor visszajöttem onnan, már végig sem tudtam menni egy utcán. Aztán az Osasuna ellen bemutatkoztam a nagy csapatban, napokkal később a Bajnokok Ligájában is pályára léptem, aztán a Villarreal ellen meglőttem az első gólomat a felnőttek között, kétezernyolc februárjában pedig meghívót kaptam a spanyol nagyválogatottba.

Még minden szép és jó volt körülöttem, de azért közben már tele volt a fejem, és egyszer elérkeztem ahhoz a pillanathoz, amikor ezt máR a testem is egyértelműen jelezte”

 – nyilatkozta életének akkori, nyugodtan mondjuk ki, sorsdöntőnek bizonyult időszakáról a futballista korábban a The Guardian című brit lapnak.

Márpedig ez a pillanat nagyon hamar megérkezett, a megindulás után mindössze fél évvel.

A spanyolok februárban Málagában felkészülési mérkőzésen fogadták a 2006-ban világbajnoki döntős franciákat, és a keretbe meghívást kapott Krkic is. A bemutatkozás azonban elmaradt.

„A szorongás mindenkinél máshogyan jelentkezik. Beszéltem olyannal, akinek olyan érzése volt, mintha a szíve percenként ezerszer vert volna. Én szédültem, a nap huszonnégy órájában állandó rosszullét jelentkezett. És ez az erős nyomás soha nem szűnt meg. Amikor elindultam a meccsre, még jól voltam, de amint a beértem az öltözőbe, megszédültem és pánikba estem. Azonnal lefektettek a gyúrópadra. Ez volt az első alkalom, de utána még voltak ehhez hasonló jelenetek” – mondta. Hiányát „elkenték” az illetékesek, hivatalosan gyomorbántalmakkal indokolták.

Röviden térjünk ki Messire, aki szintén 17 éves múlt, amikor bemutatkozott a Barcelona felnőttcsapatában, válogatottbeli premierjére viszont tíz hónappal később, csak a szezon végén került sor. Mi magyarok pontosan tudjuk, hogy első lépése a dél-amerikaiak felnőtt válogatottjában egyáltalán nem sikerült fényesre. A fiatal támadót a második félidő közepén cserélték be, és gyakorlatilag rögtön az első megindulását követően – barátságos meccs lévén talán kicsit túl szigorúan – kiállították, miután hátracsapott a mezét rángató Vanczák Vilmosnak.

Vagy említsük meg a brazil Ronaldo esetét, aki az 1998-as vb-döntő előtti éjszakán került hasonlóan stresszes állapotba. Pedig ő abban az évben már a 22. születésnapját ünnepelte, és ami ennél lényegesen fontosabb, akkor már végigpadozta az 1994-es vb-t, amelyet honfitársai nélküle, de papíron vele nyertek meg, majd klubszinten a PSV-ben, a Barcelonában és az Internazionaléban alkotott maradandót, gyűjtött be egyéni elismerésként Aranylabdát és Év játékosa-díjat a FIFA-nál. Jó, utóbbinál egy vb-döntő volt a kiváltó ok, amelyben abszolút főszerepet vártak tőle, míg Krkicnél csupán egy nagy presztízsű barátságos meccs.

Nem vállalta az Eb-t, lemaradt az aranyéremről

Krkic később elárulta: a februárban kezdődött jelenség egészen nyárig tartott. Aragonés és a szövetség képviseletében a sportigazgató, a Real Madrid és a spanyol futball másik ikonikus alakja, Fernando Hierro viszont egész tavasszal azon volt, hogy ennek ellenére legyen tagja az Eb-keretnek. Pedig számukra akkor már nyilvánvaló lehetett, hogy baj van. Nagy baj. Krkic úgy döntött: nem megy az Eb-re, ilyen hektikus tavasz után nem érezte magát felkészültnek és mentálisan kellően erősnek a feladatra. Még a kerethirdetés előtti napon is kérlelték őt, a gyereket, aki még nem volt 18 éves. Krkic azonban éppen edzésre menet mondott nemet. A Camp Nouba nem kisebb személyiség, mint a legendás védő, az akkor 30 éves Carles Puyol biztosította támogatásáról, hogy végig ott lesz mellette, segít neki. Márpedig az ember azt hinné, akit Puyol támogat, az még egy oroszlántól sem tart.

„Azt mondtam neki, hogy Puyi, nem tudok menni. Gyógyszert szedek, az összeomlás szélén vagyok.

Másnap aztán láttam a szalagcímet az újságban: »A spanyol válogatott számított Bojanra, és Bojan nemet mondott!« Ez a cím megölt engem.

Mintha nem is érdekelt volna az egész” – mondta.

Hozzátette: éppen Murciában tartózkodott akkor, és az emberek bizony beszóltak neki, sértegették, mert nem ismerték a hátteret, az indokait, csak azt látták, hogy lemondta az Eb-szereplést, nem akar játszani a válogatottban. Krkic szerint bár ez is bosszantotta, igazából nem érdekelte. Ami viszont igazán fájt neki, hogy a szövetségtől súghatták meg, nem vállalta az Eb-t. Miközben pontosan tudták, milyen egészségi állapotban van, és erről még előző nap is egyeztettek.

„Nagyon egyedül éreztem magam. És még a mai napig vannak, akik megkérdezik tőlem: miért nem mentél? Megijedtem. Beteg voltam. Teljesen ki voltam borulva. Azt sem tudtam, mit csinálok” – emlékezett.

A megzavarodott fiatalember elkezdett magyarázkodni, a klubtévének például azt mondta, a fárasztó szezon után nyaralásra van szüksége. Miközben pontosan tudta ő is, hogy nem helyes, amit csinál. Fiatalként azonban nem volt előtte követendő példa. A tűzhányó már kitört, és ő ugyan próbálta oltani a tüzet, állva maradni a lávafolyam közepén, de erre irányuló kísérletei gyengének bizonyultak, leginkább pedig visszaütöttek. Így jobb híján menekült, és sok évvel a történtek után, már érettebb fejjel nem csodálkozik az emberek negatív reakcióján.

Krkics szerint az ott szerzett sebhelye soha nem gyógyult be igazán. Nem hasadt ugyan fel, együtt tudott élni vele, de emlékeztetőként azért ott hagyta benne a nyomát.

Az első volt egyben az utolsó is

Lement az Eb, nyertek a spanyolok, majd Krkic a történtek ellenére ott volt a kontinensbajnokság utáni első keretben. A dánok elleni barátságos meccset, majd a bosnyákok ellen világbajnoki selejtezőmérkőzést még a padról nézte végig, majd az örmények elleni 4–0 során az utolsó 25 percre beszállt a kispadról. Akkor kétgólos volt a spanyolok előnye. Aligha hihette volna bárki, pedig így történt, az első, egyben az utolsó fellépése is volt Krkicnek a válogatottban. Tizennyolc évesen, egy szupertehetségnek. Mindössze egy évvel azt követően, hogy karrierje lendületbe jött.

Azért 2011 nyaráig még a Barcelonát szolgálta, aztán a több játéklehetőség reményében az AS Romához került. A katalánoktól háromszoros bajnokként, kétszeres BL- és spanyol Szuperkupa-győztesként távozott, nem mellékesen a spanyol Király Kupa és az európai Szuperkupa-trófea is ott volt a gyűjteményében, a klubvilágbajnoki cím mellett. Még nem töltötte be a 21. születésnapját, de 163 tétmérkőzésen 41 gólt szerzett és 19 gólpasszt adott, nem akárhol, hanem a korszak egyik meghatározó alakulatában. Nyilván a korszakos zsenik, akik mellette játszottak megkönnyítették az ő dolgát is, de azért melléjük oda kellett kerülni, hozzájuk fel kellett nőni. Azon a nyáron U21-es Eb-aranyérmes is volt, de a korosztályos együttesben nem volt meghatározó a szerepe.

A világot aztán a folytatásban sem tudta megváltani. Az AS Romát az AC Milan, az Ajax Amsterdam, a Stoke City követte, utóbbi időszaka alatt kölcsönben a Mainzban és az Alavésben is játszott. Néha felvillantott még valami extrát kivételes képességeinek köszönhetően, de akkor azzal leginkább már nem reményt keltett, hanem azt juttatta a pályafutását követők eszébe, hogy mit hagyott kárba veszni. Önhibájából vagy azon kívül – ezt nem tisztünk megítélni.

Ebből az időszakból leginkább arra emlékezhet, hogy első spanyol futballistaként volt eredményes Európa négy topbajnokságában, Spanyolország után Olaszországban, Angliában, majd Németországban, amire előtte világviszonylatban is csupán hatan voltak képesek. Krkic esetében a kép Hollandiával színesedett még, később aztán az észak-amerikai (Montreal Impact) és a japán (Vissel Kobe) bajnoksággal.

Új utakon: sík terep után göröngyösön

Még harmincon innen volt, amikor már jöttek a levezető évek, és várható volt, hogy innen nagy kifutása már nem lesz a történetének. Amely talán kaphatott volna egy löketet „délidőben”. Sajtóhírek szerint 2016-ban Krkic szeretett volna szerb színekben szerepelni válogatott szinten, ehhez azonban egyedi kérelmének jóváhagyására lett volna szükség a FIFA részéről, tekintve, hogy tétmérkőzésen lépett pályára, nem barátságos meccsen. A váltás nem valósulhatott meg, így hivatalosan az sem derült ki, a szerbek vajon miként fogadták volna azt a futballistát, akinek tíz évvel korábban annyit udvaroltak, de akkor elutasította őket.

Azon a sajtóeseményen, ahol Krkic végül bejelentette profi pályafutásának végét, azzal indokolt, hogy tizenkét évig volt távol az otthonától, és a jövőben a családja mellett szeretne lenni, és már mással is szeretne foglalkozni, mint a futball.

És mi az új irány? A terepkerékpár gravel változata! Ehhez nem is akármilyen társat talált magának, hanem a korábbi barcelonai kedvencet, Iniestát. Az aranygeneráció egyik ikonikus alakja – a 2014-es vb-döntő egyetlen góljának szerzője – klubtársa volt Japánban is, vele közösen dobtak piacra egy ötezer font (2,2 millió forint) értékű bringát, amelynek nyergében Krkics versenyeken is tervez részt venni, mert szerinte ideális elfoglaltság összekapcsolni a sportolást egy társasági eseménnyel.

„Mindig szerettem a kerékpárt, előbb közlekedési eszközként használtam, aztán körülbelül öt éve megszerettem a gravelt. Amikor időm engedi, megyek teljesíteni a kedvenc útvonalamat. A futballhoz ideális kiegészítő edzésként is szolgált, mert nincs direkt fizikai ráhatás, és sok kilométert tehetsz meg anélkül, hogy károsítanád a testedet” – mondta búcsúként, vagy inkább kezdésként.

(Borítókép: Bojan Krkic, a japán Vissel Kobe játékosaként 2022. április 25-én. Fotó: Supakit Wisetanuphong / MB Media / Getty Images)

Rovatok