Index Vakbarát Hírportál

Gyorsan jött az első pofon Tuchelnek Münchenben – Sallaiék a végén büntettek

2023. április 5., szerda 09:26

Sallai Roland csapata, a Freiburg bejutott a Német Kupa elődöntőjébe, mivel egy 95. perces büntetővel 2–1-re legyőzte a Bayern Münchent.

Az edzőváltás után a Dortmundot kiütő bajorok ezúttal is jól kezdtek, Dayot Upamecano góljával a 19. percben vezetéshez jutottak (1–0).

A folytatás már nem alakult hasonlóan, még az első fél órában Nicolas Höfler egyenlített (1–1), a 68. percben pedig újra pályára lépett a Freiburgban a legutóbbi három meccset a kispadon töltő Sallai Roland is.

A 95. percben Jamal Musiala kezezése után Lucas Höler büntetőből a fordítást, ezzel pedig a továbbjutást érő gólt is megszerezte a tavalyi döntős számára (1–2).

Thomas Tuchel, a bajorok frissen kinevezett trénere a vesztes mérkőzés után arról nyilatkozott: ellenfelük két lövésből szerezte a két gólját, más érdemi lehetőségre nem emlékszik a Freiburgtól, miközben nekik voltak ugyan jó pillanataik, de valami mindig hiányzott: az utolsó passz, a megfelelő döntés, a befejezéseknél a pontosság. A szakember azt emelte még ki, hogy a rivális nagyon mélyen és zártan védekezett, ők pedig az óriási mezőnyfölény ellenére képtelenek voltak nyomást is gyakorolni.

Végül persze csak magunkat okolhatjuk. Természetesen óriási csalódás, hogy hazai pályán búcsúztunk a negyeddöntőben. Nem tudom, hogy megérdemeltük-e ezt a vereséget, de ez a nap végén már nem számít – mondta Tuchel. – Most előbb el kell fogadnunk a történteket, és eltart majd egy darabig, amíg ez mindenkiben leülepszik, de gyorsan fel kell dolgoznunk, és levonni a tanulságokat.

A mérkőzésen a labdabirtoklás elképesztő bajor mezőnyfölényt mutatott (67 kontra 33 százalék), miként a sarokrúgások is (9 kontra 1), de kapura már nem tudtak ennek megfelelő veszélyt jelenteni a hazaiak. Mert hiába próbálkoztak többször (16 kontra 10 lövés), a kaput ugyanannyiszor találták el, szám szerint négyszer, mint ellenfelük.

A müncheniek kulcsembereként Thomas Müller annyit tett hozzá a vereséghez, hogy azt „nehéz elviselni”, mert „nincs visszaút”, és így legalább egy évre vége a Német Kupa megszerzéséért tett törekvéseiknek. Márpedig ők ebben a sorozatban is mindenképpen többet, a maximumot szerették volna elérni.

Csapattársa, Matthijs de Ligt szerint döntőnek bizonyult, hogy kevés kockázatot vállaltak, a kulcspillanatokba pedig nem tettek kellő energiát és koncentrációt.

A Freiburg vezetőedzője, Christian Streich sportszerűen elismerte, hogy győzelmükben és továbbjutásukban egy kis szerencse is közrejátszott, majd játékosait dicsérte, akik kellő alázattal küzdöttek, jól védekeztek és jó százalékkal használták ki a lehetőségeiket.

A vendégek első gólját jegyző Nicolas Höfler „zseniálisnak” nevezte, hogy a lefújás előtti pillanatokban büntetőből szerezték a győztes gólt a Bayern ellen.

NÉMET KUPA

NEGYEDDÖNTŐ

Frankfurt–Union Berlin 2–0 (Kolo Muani 11., 13.)

Bayern München–Freiburg 1–2 (Upamecano 19., ill. Höfler 27., Höler 95. – 11-esből)

SZERDÁN

18.00: Nürnberg (II.)–Stuttgart

20.45: RB Leipzig–Dortmund

(Borítókép: Sven Hoppe / picture alliance via Getty Images)

Rovatok