Index Vakbarát Hírportál

A Chelsea gólrekordere veheti át a csapat irányítását

2023. április 6., csütörtök 10:14

Egybevágó sajtóértesülések szerint Frank Lampard lesz a Chelsea új edzője, a szezon végéig irányítja majd a csapatot.

Már a vasárnapi, Wolverhampton elleni meccsen a Chelsea klublegendája, Frank Lampard ülhet a londoniak kispadján. A 44 éves szakember kedden este már ott volt a Stamford Bridge stadionban, és a helyszínről nézte, ahogyan gól nélküli döntetlent játszik a Chelsea a Liverpoollal. Mindez kevesebb mint 48 órával azután történt, hogy a Chelsea menesztette Graham Potter vezetőedzőt. Lampardot egyfajta tűzoltásként szeretné megszerezni a klub, a szerződése az idény végéig tartana, közben a Chelsea folyamatosan keresi a lehetséges utódot – írja a Skysports

Lampard legutóbb az Everton csapatát irányította, ahonnan januárban menesztették, kevesebb mint egy év közös munkát követően. A Chelsea vezetőedzőjeként is ismerhetjük őt, 2019-től közel két éven át irányította a csapatot, végül 2021 elején menesztették. Akkor is nehéz helyzetben vette át az együttest: átigazolási embargó volt érvényben a klubra, nem tudott játékosokat szerződtetni. Ennek ellenére FA-kupa-döntőt játszott a csapattal, és BL-szereplést érő helyezést ért el a bajnokságban is. 

A Skysports információi szerint a Chelsea kiszemeltjei hosszú távon Luis Enrique, Julian Nagelsmann, Mauricio Pochettino, Ruben Amorim, Oliver Glasner és Luciano Spalletti. Ezekkel a szakemberekkel tárgyal is a csapat. 

Rovatok