Talán kevesen tudják, de a 2023-as, ausztrál és új-zélandi közös rendezésű női labdarúgó-világbajnokságon is lesz majd magyar szereplő, igaz, Vad Anita játékvezető-asszisztensként aligha kívánkozik főszerepre, hiszen az ő szakmájában a láthatatlanság a cél. Ha az olvasó számára ismerősen cseng a családnév, az bizony nem véletlen, hiszen a Vad család generációk óta meghatározó a magyar játékvezetői közegben, és Anita sem most először fogja nemzetközi tornán öregbíteni a família hírnevét.
Az Indexnek adott interjúban Vad Anita többek között arról beszél, hogy
Nagyapja, édesapja és bátyja is játékvezető volt, adott a kérdés: volt egyáltalán választása, vagy minden eldőlt a születésekor?
Nem, akkor még nem, igazából hirtelen fellángolásként indult. 2007 nyarán volt Kínában a női világbajnokság, amit otthon néztem a tévében. Akkor láttam, hogy a mérkőzéseket nők vezetik, és emlékszem, szóltam apukámnak, hogy nem is jelezte addig, hogy vannak női játékvezetők. Én ugyanis kizárólag csak a férfi kollégákkal találkoztam, akikkel apukám vagy a bátyám mérkőzésre ment. Ő pedig mondta, hogy persze, vannak, sőt még nálunk, Magyarországon is. Akkor el is döntöttem, hogy én ezt szeretném megpróbálni. Aztán a bátyám volt az, aki segített az első játékvezetői tanfolyamra beiratkozni. Elmentünk a Budapesti Labdarúgó Szövetségbe (ma: MLSZ Budapesti Igazgatóság), ahol elvégeztem a három hónapos képzést, és a következő tavasszal, tehát 2008-ban el is kezdtem játékvezetőként tevékenykedni.
Hobbinak indult, vagy már akkor voltak vérmesebb célkitűzései is?
Nem, ennyire előre sose néztem, akkor tizenhat éves voltam, és röplabdáztam. Csak jött egy gondolat, hogy meg szeretném próbálni, milyen. Kiskorom óta a futballban éltem, apukám és a testvérem révén a foci a mindennapjaink része volt. Mentünk anyukámmal a meccsekre, drukkoltunk apukámnak, tesómnak, és persze mindig a játékvezetőknek. Ez egy összetartó közösség, én pedig szerettem volna a részese lenni, kipróbálni, hogy milyen idetartozni. Aztán hamar beleszerettem, úgyhogy megragadtam.
Hogyan kell elképzelni a családi ebédeket? Csak a szakmázás zajlik?
Az elejétől kezdve támogattak, apukám az összes meccsemen ott volt a pálya szélén, de a testvéremmel is mindig meg tudtuk beszélni a kérdéses szituációkat. Mindennapos téma lett, persze köztük addig is az volt, de onnantól kezdve, hogy én is beléptem ebbe a játékvezetői világba, már hárman tárgyaltunk meg mindent.
Egyszer meg is hívtak minket egy barátságos meccsre, amit együtt vezettünk: én még akkor újoncként, friss vizsgával, apa korábbi FIFA-játékvezetőként, a testvérem pedig aktív FIFA-játékvezetőként.
Tehát a példa adott volt előttem, amióta az eszemet tudom, abban nőttem fel, hogy hétvégén futballmérkőzés, hétköznap edzések vagy utazások.
Emlékszik még a legeslegelső meccsére?
Igen, a régi Rojik-pályán volt. Nagyon nem kellett messzire menni, mivel a nappalink ablakából ráláttam arra a pályára, úgyhogy csak lesétáltunk, jött az egész család. Ez 2008 márciusában történt, az volt az első hivatalos mérkőzés, amit játékvezetőként vezettem, és U12-es fiúk játszottak.
Meddig vezetett csak fiúknak vagy férfiaknak meccset?
Nagyon hamar, már 2010-ben elkerültem női meccsekre is. Női élvonalban már tevékenykedtem mint asszisztens az akkori, már aktív FIFA-játékvezetőkkel, Gaál Gyöngyivel, Kulcsár Katalinnal, Urbán Eszterrel.
Vezet még férfiaknak?
Egy idő után specializálódtunk. Úgy néz ki, hogy az elején mindenki játékvezetőként és asszisztensként is működik, hogy mindkettőt megtanulja, és utána eldöntheti, melyikben érzi magát komfortosabban, melyikkel szeretne jobban foglalkozni. Én az asszisztensi pályát választottam, az nőtt a szívemhez. Nyilván ez abból is adódik, hogy nagyon fiatalon kezdtem, tizenhat évesen felnőtt férfi kollégákkal mentem a mérkőzésekre. Az elején, amikor játékvezetőként egyedül voltam, nem volt még asszisztensem ezeken az utánpótlás-mérkőzéseken, én viszont sokkal jobban élveztem azt, ahol mi együtt, csapatként megyünk ki a pályára. Úgyhogy amikor az akkori küldő kérdezte, hogy merre szeretnék inkább menni, akkor mondtam, hogy ha lehet, inkább asszisztensként, a budapesti felnőttférfi-mérkőzésekre mennék, kollégákkal csapatban.
Elkezdtem megmászni a ranglétrát, sorrendben jött a BLSZ négy, majd a három, a kettő és az egy, aztán 2010 október másodikán jött az első harmadosztályú mérkőzésem.
Onnantól kezdve jártam az NB III-as, valamint női NB I-es mérkőzésekre, plusz 2013-ig a megyében is működtem, utána kerültem fel az országos keretbe. 2016-ban volt az első nemzetközi mérkőzésem, majd 2017-től lettem a FIFA-keret tagja (és ekkor debütáltam férfi NB II-ben is), azóta megyek nemzetközi meccsekre és tornákra mint asszisztens.
Feltételezem, hogy női játékvezetőnek egy férfimeccset vezetni nem lehet leányálom. Érték atrocitások emiatt?
Ez teljesen változó, függ a mérkőzéstől, a közegtől, hogy milyen osztályban működsz éppen, de azért azt tapasztalom most már tizenöt év után, hogy egyre kevésbé számít egy nő jelenléte kuriózumnak. Minél magasabb osztályban vezetsz, annál profibb a közeg, és emiatt elfogadottabb ez. Láthattuk a legutóbbi férfi-világbajnokságon, hogy női trió is vezetett mérkőzést, illetve a kieséses szakaszban kapott szerepet női asszisztens, ami mind-mind nagy áttörés a női játékvezetők világában. Rendkívül jó érzéssel tölt el, hogy néhányan a lányok közül, akikkel együtt készülünk a női világbajnokságra, képviselhették a női játékvezetést a férfi-világbajnokságon is.
Ez mind azt tükrözi, hogy világszinten egyre természetesebb, hogy akár női játékvezetők is dolgozhatnak férfimérkőzéseken.
A szurkolókról nehéz elképzelni, hogy ők is egyre profibbak.
Egy idő után immunisak leszünk, egyszerűen nem hallom meg, vagy lepereg, plusz erre fel is készítenek minket. A család és az összes kolléga elmondta, hogy ez így van, ez ilyen lesz, nem szabad vele foglalkozni és személyes sértésnek venni, ez ennek a szakmának a velejárója. Vagy elfogadod, vagy nem, aki ezzel nem tud együtt dolgozni vagy együtt élni, az előbb-utóbb abbahagyja.
Önnek megfordult már a fejében, hogy ez már sok, és nem kötelező elviselni?
Nem, soha. Nem volt rám akkora hatással, hogy kívülről mit mondanak a szurkolók vagy a nézők. Az elejéről és a megyei meccsekről természetesen mindenki tudna történeteket mesélni, de ezzel nem szabad foglalkozni. El kell engedni a füled mellett, mentálisan muszáj eljutni egy olyan szintre, hogy ezt ki tudd kapcsolni.
Kapnak a játékvezetők ilyen tekintetben professzionális mentális segítséget?
A legelső tanfolyamon elhangzik, és fel is készítenek minket erre mentálisan. Amúgy nem is szoktunk erről beszélni, mert annyira alapvető, hogy ezeket figyelmen kívül hagyjuk. Nem téma vagy nem ügy, hogy „hú, mit mondtak neked múlt héten”, maximum ha valami vicceset, frappánsat kapunk, akkor arra jobban emlékszünk utólag. Ez is inkább a megyei szinten fordul elő.
Magasabb osztályokban, illetve nemzetközi szinten, több ezer ember előtt ha akarnád, sem hallanád meg, hogy egy-egy ember mit kiabál.
Arra kell figyelni, hogy a pályán az ítéletek jók legyenek, az elfogadottságod azzal egyetemben nő, ahogy az ítéletek ülnek.
Eleinte mennyire jelentett extra kihívást, hogy nőként elfogadtassa magát akár férfimeccsen, akár férfi kollégákkal, akikkel együtt vezetett?
Nehéz összehasonlítani, mert sosem vezettem férfiként meccset, nem tudom, milyen lenne úgy kimenni a pályára. Viszont sosem éreztem hátrányát, hogy nő vagyok, vagy azt, hogy nehezebb dolgom van. Én a saját dolgomra és a karrieremre fókuszálok. Mindig az a célom, hogy a következő meccset – amennyire lehet – százszázalékosan, hiba nélkül lehozzam.
Ha már karrier: mikor fogalmazódott meg önben, hogy ha így lépked felfelé, akkor egy világeseményen vezethet vagy asszisztálhat meccset?
A példa előttem volt, így az elejétől kezdve szerettem volna eljutni a FIFA-jelvényig, hogy az megadasson az életemben, hogy harmadikként a családban én is FIFA-játékvezető legyek. Viszont azon túl sosem szövögettem ilyen merész álmokat, hogy akár egy világbajnokságra vagy egy Európa-bajnokságra kijussak. Ehhez képest az egy Európa-bajnokságon már túl vagyok, most pedig a világbajnokságra készülök. Ez innentől már egy másfajta felkészülést igényel, így már csak arra koncentrálok, hogy ezen a szinten is megálljam a helyemet, megfeleljek a követelményeknek mind a felkészülésben, mind pedig a mérkőzéseken. Mert nemcsak a mérkőzésen kell jó ítéleteket hozni, hanem azon kívül is, e mögött rengeteg órányi munka van minden héten, ami kívülről nem feltétlen látszik.
Fel tudja idézni azt a pillanatot, amikor megtudta, hogy kerettag lett?
Igen, ez december tizenkilencedikén volt, és éppen a munkahelyemen dolgoztam. Egy megbeszélésen ültem, amikor hívott a szövetségből Hanacsek Attila, a játékvezető-bizottság elnöke. Már vártuk, hogy lassan kijöjjön a lista, és amikor megláttam, hogy ő hív, akkor tudtam, hogy miért: vagy igen, vagy nem. Szóltam a kollégáimnak, hogy ne haragudjanak, ez egy nagyon fontos hívás, amit fel kell vennem, és bocsássanak meg két percre. Kimentem, felvettem gyorsan, és pozitív hírt kaptam. Nehéz leírni, hogy milyen érzés fogott el, hasonló, mint amikor az Eb-lista megjelent.
Katarzisszerű élmény megtudni, hogy egy világbajnokságra kiválasztottak.
Akkor még nem volt hivatalos, és nem lehetett publikálni, a szűk családnak azért elmondhattam, de utána még január kilencedikéig titokban kellett örülni.
Akkor az Eb-t már, a vb-t pedig majd a torna után kipipálhatja. Mik a következő célok?
Egyelőre a felkészülésre fókuszálok. A vb-programba 2020-ban kerültem be, azóta folyamatosan monitorozzák az összes edzésemet és mérkőzésemet. Hetente egy szabadnapunk van összesen, aztán szezonon kívül, amikor nincsen meccsünk, akkor hat edzésünk van. Mellette van főállásom is, tehát ezt amatőr státuszban végzem, úgyhogy időmenedzsment szempontjából vannak nehézségek. De szerencsére sikerül megoldani, ennek is köszönhetően jutottam ki tavaly az Eb-re, majd az U17-es vb-re. Szóval a cél most is ez: mindig a következő feladatra koncentrálok, ami most a tavaszi szezon és a nyári világbajnokság. Aztán pedig az, hogy a vb-n mind az edzéseken, mind a mérkőzéseken jól teljesítsek.
Mindennap van tréning és elméleti képzés is, fizikailag és mentálisan is nagy igénybevétel egy ilyen torna, úgyhogy a cél, hogy Magyarországot büszkén és eredményesen képviselhessem Ausztráliában és Új-Zélandon.
Pontosan hogyan monitorozza a FIFA a felkészülést?
Részletes beszámoló kell minden tréningünkről, le kell írnunk, hogy mit csináltunk, ezért most már az MLSZ által szervezett központi edzések mellett saját atlétikai és erőnléti edzőkkel is készülök, hogy nyárra a lehető legjobb formába hozzam magam, illetve hogy még tovább fejlődjek állóképességben, valamint a nyári teszteket sikeresen tudjam teljesíteni, amik a torna megkezdése előtt lesznek.
Ezek mellett kapunk a FIFA-tól is edzésterveket, amiket az online edzésplatformra töltenek fel, és ott figyelik, hogy hogyan edzek és teljesítek.
Az edzésmunka mellett természetesen a mérkőzéseimet is figyelik. Az MLSZ játékvezetői bizottságától is teljes támogatást kapok a felkészülésemben, ennek köszönhetően férfi NB II-es mérkőzéseken is asszisztálok.
Nehéz elképzelni, hogy ezek mellett egy főállás is „belefér”. Civilként mivel foglalkozik?
Egy nemzetközi energiaipari multinál dolgozom. Nagyon hálás vagyok, és szerencsésnek érzem magam, mert a menedzsment és közvetlen kollégáim is támogatnak, így össze tudom egyeztetni a két karrierem. Érdeklődnek is általában, nagyon jó érzéssel tölt el a segítő közeg megléte. Enélkül nehéz lenne megtartanom a munkahelyemet, és kedvelem is a munkámat, szeretek bejárni. Úgyhogy igen, végül is két munkám van.
Sok lemondást is igényel a család részéről, mert nem mindig tudok ott lenni a nagy ebédeken vagy születésnapokon, de ez ezzel jár.
Semmi sincs ingyen, és ez kell ahhoz, hogy eljussak magasabb szintekre. Ez egy életstílus, de közben a cél is előttem lebeg, hiszen különleges érzés tudni, hogy egy világbajnokságra készülök, és amikor a héten már az ötödik edzésemet csinálom, akkor pontosan tudom, hogy miért hajtok, ez visz előre.
Milyen specifikus edzéseket kell elvégeznie a felkészülés alatt ahhoz, hogy végül benne is maradjon a keretben?
Megvannak a különböző típusok, valamint az, hogy ezekből egy héten mennyit kell teljesíteni, legyen szó futásról vagy erősítésről. Ezeken belül is vannak kategóriák, például milyen intenzitású futóedzést kell elvégezni. A keddiek mindig magas intenzitásúak, a csütörtöki és hétfői, az beltéri erősítés, a péntek és a szombat pedig meccsre hangoló, ott a gyorsító munka, illetve a sebesség jut főszerephez. És ehhez kellenek a különböző edzők, mert mindent profin és százszázalékosan kell végezni. Az elmúlt években az MLSZ játékvezetőkért felelős edzőjével, Horváth Dáviddal készültem a fizikai megméretésekre. Ezen kívül jelenleg Bátki Máté erőnléti edzővel is készülök az erősítő, izomépítő edzésekkel. Aztán van koordináció is: futóiskola, futástechnika, ezeket Csillag Leventétől tanulom, aki három olimpián is szerepelt gátfutóként.
Van szabadideje?
Kevés, de többnyire a szombatok szabadok a reggeli edzést követően. Utána vasárnap általában meccs van férfi NB II-ben, NB III-ban vagy női NB I-ben. Azt a szombatot a családommal vagy a vőlegényemmel töltöm.
A női játékvezetők körében mennyire van törekvés arra, hogy a nőiségüket is megmutassák a pályán vagy a pálya mellett?
Nem hinném, hogy ez bárki számára az lenne. Nemtől függetlenül az a fő cél, hogy minél inkább láthatatlanok maradjunk, és velünk senki se foglalkozzon. Nem azért vagyunk ott, hogy feltűnést keltsünk.
Az a jó játékvezető, akinek a végén csak megköszönik a csapatok a részvételt.
Ezért sem érzem, hogy annyira foglalkoznának ezzel. Lehet, hogy a közvélemény igen, de az egy teljesen más közeg, mint a szakmai, és engem az érdekel, azzal azonosulok.
Belülről mennyire stresszes ez a munka? Ön szokott izgulni a felelősség miatt, akár meccsek előtt, akár közben?
Szerintem ez is egy olyan dolog, hogy mentálisan el kell jutni oda, hogy ezt ki tudd zárni. Máshogy nem megy, főleg ott, ahol van – mondjuk – 22 000 ezer néző a stadionban, és ott kell döntéseket hozni, néha sorsokról is. Ezt lehet tanulni és fejleszteni, kezelni a nyomást, a stresszt, a külső hatásokat, a belső tényezőket. Összetett szakma és karrier, de én úgy érzem, hogy jó helyen vagyok és jó úton járok, persze mindig van miben javulni. Ez visz előre: mindig fejlődni, jobbá válni, de mindent csak alázattal lehet csinálni, mert anélkül nem jutsz előre.
(Borítókép: Vad Anita. Fotó: Kaszás Tamás / Index)