Index Vakbarát Hírportál

Csányi megígérte, ha kijutunk a vb-re, halála után kiállítjuk Rossit a Nemzeti Múzeumban

2023. április 21., péntek 15:36

Pénteken tartotta éves küldöttközgyűlését a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), amelyen az utánpótlás és a válogatott helyzetén kívül szó volt a szervezet anyagi helyzetéről, az OTP Bank Liga esetleges létszámemeléséről, és szóba jött a Bajnokok Ligája egyik döntőjének lehetséges megrendezése is.

Lezajlott az MLSZ szokásos évi küldöttközgyűlése, ahol Csányi Sándor, az MLSZ elnöke beszéde végén Marco Rossiról beszélt néhány elég erős mondatban – vette észre a 24.hu.

Azzal fejezném be, amivel kezdtem, a magyar labdarúgás stabil lábakon áll. Minden nyitva áll előttünk, hogy fejlődjünk! A nagy álmom a világbajnoki részvétel kiharcolása. Nem beszéltem még erről senkivel, L. Simon Lászlóval, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatójával és a miniszterelnök úrral sem, de Marco Rossinak megígértem, ha kijutunk a világbajnokságra, halála után kiállítjuk a Nemzeti Múzeumban

– mondta Csányi. Az ominózus jelenet a küldöttközgyűlés videójában valamivel 1 óra 26 perc után kezdődik. 

Csányi Sándor az MLSZ gazdasági helyzetével kezdte beszédét. Elmondta, hogy a hazai labdarúgás stabil alapokon áll, a klubok többsége pedig jól gazdálkodik. Kiderült az is, hogy a taoprogram bevezetése óta már 453 milliárd forintnyi társasági adó került felhasználásra itthon, ennek 87 százalékát az amatőr futballban költötték el. 

Eddig 40 új stadion épült az országban, ma már Magyarországon találhatók a térség legkorszerűbb stadionjai, ezért további stadionépítésekre nincs szükség

– fogalmazott az MLSZ elnöke. 

Csányi elmondta, hogy bár a szabadidős labdarúgásban érték el a legjobb eredményeket, az utánpótlás háza táján akad még tennivaló. 

Úgy érzem, beszélhetünk fejlődésről, de az utánpótlásba áramló pénz még nem hasznosul megfelelően. Fiatalabb korban még versenyképesek a válogatottaink, de az idősebb korosztályokban egyre kevésbé. Nem kellően hatékony a fiatalok beépítése a felnőttcsapatokba. Szeretnénk elérni, hogy a kiválasztás szervezettebb, a kiemelt akadémiák munkája hatékonyabb legyen. Az a célunk, hogy a kluboknál még tudatosabb munka folyjon

– taglalta Csányi. 

Szó volt arról is, hogy az OTP Bank Ligában növekedett a magyar játékosok aránya, két év alatt 51-ről 57 százalékra emelkedett, Csányi viszont legalább 60 százalékot szeretne látni. Megemlítette, hogy a 12 csapatos NB I 2025-ig nem változik, de gondolkodnak a létszámemelésen. Az NB II esetében az az MLSZ célja, hogy a létszámcsökkentés következtében a színvonal közeledjen az első osztályhoz. 

Csányi beszélt a játékvezetők helyzetéről is. A VAR bevezetése óta 70 százalékkal csökkent a súlyos játékvezetői hibák száma, mostanra 98,3 százalékos a bírók döntéspontossága hazánkban. Az MLSZ-nek célja a játékvezetők számának növelése, mert jelenleg kevesen vannak a hazai futballban.

Továbbá napirenden volt a pályák fenntartható üzemeltetését célzó zöld program folytatása, az MLSZ elnöke pedig megerősítette: 

A jövőben is pályázunk nemzetközi eseményekre, szeretnénk Bajnokok Ligája-döntőt rendezni. 

Jelenleg a 2026-os BL-döntő elérhető, amelyre Csányi szerint jövő tavasszal lehet majd jelentkezni. Úgy gondolja, sokan fognak pályázni, de eddig az UEFA nagyon elégedett hazánk meccsszervezéseivel, így lehet esélyünk. Ugyanakkor a hátrányt az jelenti, hogy a hazaiaknál jóval nagyobb stadionokkal is fognak pályázni. 

Nem indulunk rossz pozícióból, de nem feltétlenül leszünk nyertesek. Addig pályázunk, amíg nem nyerünk 

– taglalta Csányi.

(Borítókép: Csányi Sándor. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok