Index Vakbarát Hírportál

„B*** meg, viszlát!” – Dárdai így zavarta el az edzésről válogatott játékosát

2023. április 24., hétfő 13:10

Kemény kézzel, játékosaitól százszázalékos koncentrációt követelve igyekszik megmenteni a kieséstől a Hertha Berlint a klub kispadjára egy hete visszatért Dárdai Pál. A magyar szakember vasárnap a bemelegítést követően elzavarta a berliniek horvát válogatott játékosát, sajtóhírek szerint azért, mert annak hozzáállásával nem volt megelégedve bemelegítés közben. A jelenetet a Bild helyszínen tartózkodó munkatársa meg is örökítette…

Amint arról beszámoltunk, nem sikerült jól Dárdai Pál ismételt bemutatkozása a Hertha BSC kispadján. A fővárosiak szombaton hazai pályán 4–2-es vereséget szenvedtek a 29. fordulóban a Werder Brementől, ezzel továbbra is a tabella utolsó helyén állnak. Ezt követően igencsak paprikásan indult a vasárnapi tréning is, melynek elején Dárdai szabályosan elzavarta a csapattól a klub horvát válogatott középpályását, Ivan Sunjicot. Az esetről, amelyről korábban itt írtunk, a Bild most videót is közölt.

Íme!

A felvételen egyébként látszik, hogy Sunjic többször is visszanéz, majd távozóban egyszer elbizonytalanodik, megáll és visszanéz edzőjére, vajon tényleg öltözőbe kell-e vonulnia. Dárdai azonban nem kegyelmez:

B*zd meg, viszlát!

– kiáltja játékosa felé.

A klub hivatalos közleménye szerint Sunjicnak fegyelmezetlenség miatt kellett kihagynia a vasárnapi tréninget. A Bild mindezt azzal egészíti ki, Dárdai a kinevezését követően beszédet tartott a játékosoknak, külön jelezve, mindenkitől százszázalékos koncentrációt vár el, máskülönben esélyük sem lesz az idényből hátramaradt meccseken kiharcolni a bennmaradást. Sunjic hozzáállása és viselkedése azonban a bemelegítés alatt nem volt megfelelő Dárdai szerint – ezért inkább öltözőbe zavarta a horvátot, semmint bomlassza a hangulatot, és a többiek edzésmunkájára is rossz hatással legyen.

Sunjic egyébként a Werder elleni bajnokin nem volt a berlini meccskeret tagja. A történtek után pedig igencsak meglepő lenne, ha a következő fordulóban, a Bayern München elleni idegenbeli találkozóra ez megváltozna…

Dárdai korábban is híres volt a fegyelem megköveteléséről, a csapatkohézió megerősítéséről. A Sky helyszíni riportere szerint a tréner az edzés előtt leszidta csapatát: „Tegnap óvoda volt. Nem működtünk csapatként.”

Látom, hogy a játékosok kedvesek és remekül kijönnek egymással. De a csapatszellemet hiányolom. Egy csapatban, egy családban muszáj őszintének lennünk egymáshoz

– idézte a Kicker Dárdait.

Sunjic a Birmingham City kölcsönjátékosaként szerepel a Herthánál, a klub nagy valószínűséggel nem aktiválja majd a kétmillió eurós vételi opciót a nyáron, még akkor sem, ha ősszel alapembernek számított a kék-fehéreknél.

Rovatok