Index Vakbarát Hírportál

Negyvenévesen szerződést hosszabbított a klubikon

2023. április 25., kedd 10:32

Hétfő este jelentette be a portugál labdarúgó-élvonalban szereplő FC Porto, hogy egy évvel meghosszabbította Pepe szerződését. A portugálok klubikonja ünnepélyes keretek között hosszabbította meg kontraktusát.

Ennek a történetnek itt nincs vége. Gyerünk még, kapitány!

– szólt a klub üzenete Pepe számára, aki negyvenévesen további egy évre kötelezte el magát a Portóhoz. A korábbi 133-szoros portugál válogatott hátvéd 2004 és 2007 között erősítette már a Porto csapatát, sőt kétszer bajnoki címet ünnepelhetett, mielőtt a Real Madridhoz igazolt volna. 

A spanyol fővárosban háromszor nyert Bajnokok Ligája-serleget, és hazája válogatottjával 2016-ban megnyerte az Európa-bajnokságot. 2019-ben tért vissza a Portóhoz, ahol azóta már újabb két alkalommal hódította el a bajnokságot. 

A Porto hétfőn szinte egész napos hírfolyamot szentelt klubikonja szerződéshosszabbításának, a szurkolók még azt is nyomon követhették, ahogyan Pepe megérkezik az ünnepélyes ceremóniára. Sőt, a tollat, amellyel aláírta szerződéshosszabbítását, a klub múzeumában állítják ki. 

Az FC Porto egyébként a bajnokságban 29 forduló után a második helyen áll, négy pont a hátránya a Benficával szemben, a Bajnokok Ligájában pedig a nyolcaddöntőig jutott az idén.

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok