Index Vakbarát Hírportál

Mind az öt topligából érdeklődnek a magyar válogatott futballista iránt

2023. április 27., csütörtök 08:16

A magyar válogatott labdarúgó, Kerkez Milos édesapja azt mondta, mind az öt topligából és Portugáliából is érdeklődtek fia iránt, aki ugyanakkor jól érzi magát az AZ Alkmaarnál és egyelőre nincs semmi konkrétum egy esetleges klubváltással kapcsolatban.

Sebastijan Kerkez az M1 aktuális csatornának nyilatkozva úgy fogalmazott: 

jelenleg nincs okuk a váltásra, megbecsülik, tisztelik őket Hollandiában, szeretik a klubot és hálásak neki, a fia pedig fejlődik, ezzel együtt a felmerülő lehetőségeket mindig meg kell vizsgálni.

Az interjúban felidézte, hogy minden nagyon gyorsan történt a fia pályafutásában, előbb másfél évig az ETO FC Győr futballistája volt, majd egy évig az AC Milannál pallérozódott, és tavaly került az Alkmaarhoz. Azt mondta: ugyanolyan jól érzik magukat most, mint anno Győrben, ugyanis ennél a klubnál is mindenki profin teszi a dolgát.

Bár nem Sebastijan Kerkez a futballista menedzsere, de részt vesz az ilyen jellegű tevékenységekben, és elárulta: 

mind az öt topligából, valamint Portugáliából is érdeklődtek már nála Milossal kapcsolatban.

Elmondta, hogy tárgyalt a Benficával, de még semmi konkrétumról nem esett szó.

„A balhátvéd posztra sokan keresnek jó játékost” – fogalmazott, hangsúlyozva ugyanakkor, hogy számukra most a pénz nem jelent semmit, jó életük van Hollandiában, és nem az alapján fognak klubot váltani, hogy melyik egyesület fizet többet. Arra is kitér, hogy amikor egymás között beszélgetnek, ő Angliát favorizálja, a fia pedig Spanyolországot. „De ez csak beszélgetés. Én azt szeretném, ha olyan csapatban játszana, amely címeket akar nyerni” – tette hozzá.

A szerb–magyar kettős állampolgárságú Kerkez Milos édesapja kiemelte, hogy a családjuknak fontosak a magyar gyökerek, a fia  bár nem beszél jól magyarul  nagyon büszke a magyarságára.

A 19 éves Kerkez Milos elődöntős a Konferencia-ligában az AZ Alkmaarral, a májusi elődöntőben a West Ham United lesz az ellenfelük. Csapata négy fordulóval a vége előtt a negyedik helyen áll a holland bajnokságban.

Rovatok