Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leeds United Sam Allardyce-t nevezte ki vezetőedzőnek.
A kiesés ellen küzdő angol klub korábbi trénerét, Javi Garciát mindössze 12 mérkőzés után menesztette, most pedig már hivatalos felületein bejelentette az új vezetőedző személyét.
A klub közleménye szerint a 68 éves szakember 29 év alatt több mint 500 alkalommal ült Premier League-klubok kispadján, irányította többek között a Newcastle, a West Ham, a Sunderland, az Everton vagy a Crystal Palace csapatát is. Mint írják, Allardyce-nak nagy rutinja van a csapatok élvonalban tartására.
A tapasztalt szakember munkáját Karl Robinson segíti majd, és rögtön nagy feladat vár rájuk, mivel hétvégén a bajnoki cím legnagyobb esélyesét, a Manchester Cityt fogadják. A Leeds United jelenleg a 17. helyezett az angol élvonalbeli tabellán, de megegyező ponttal, mint a már kieső helyen álló Nottingham Forrest.