Index Vakbarát Hírportál

Tovább tart az MTK vesszőfutása

2023. május 9., kedd 08:43

A második helyen álló MTK Budapest gól nélküli döntetlent játszott a Pécsi MFC vendégeként a labdarúgó NB II 36. fordulójának hétfői zárómérkőzésén, így matematikailag továbbra sem biztosította be a feljutását.

A fővárosi klub a harmadik Ajka vasárnapi vereségének köszönhetően így is hatpontosra növelte előnyét két körrel a bajnokság vége előtt, gólkülönbsége pedig 23-mal jobb közvetlen riválisánál, azaz az élvonalba kerülése szinte biztosra vehető, de matematikailag még nem dőlt el.

A mostani pontosztozkodással mindkét csapat rossz sorozata folytatódott: 

az MTK hat, míg a Pécs tíz kör óta nyeretlen.

A fővárosiak ebben a periódusban négy vereség után másodszor játszottak döntetlent, hazai környezetben a megszerezhető kilenc pontból egyet tartottak otthon.

A csapat támadójátéka különösen döcögős és eredménytelen az utóbbi hetekben: ezen a hat összecsapáson háromszor egy találatig jutottak, háromszor őedig gól nélkül végeztek. Az együttes legközelebb a Kazincbarcikát (14.) fogadja, majd zárásként a Gyirmóthoz (4.) látogat.

Feljutására már csak az Ajka lehet veszélyes, amely tényleg csak matematikailag érheti már be, holtversenyük esetén a győzelem nem rangsorolna (mindét csapat 20 sikerrel zárna), a gólkülönbség viszont  amint azt már megjegyeztük – az MTK-nak még így is sokkal jobb (8347), gyakorlatilag a behozhatatlan kategória az Ajka (49–36) számára.

A Pécs (7.) nyeretlenül letudott tíz fordulójában ötödször játszott döntetlen öt vereség mellett, a bajnokság egy korábbi szakaszában még a feljutással is kacérkodó együttes visszafogott teljesítményével már régen betagozódott a középmezőnybe.

Az élcsoport: 1. (már bajnok és feljutott) DVTK 81 pont, 2. MTK Budapest 68, 3. Ajka 62

Rovatok