Index Vakbarát Hírportál

Hazai pofonba szaladt bele az Arsenal, érik a Man. City bajnoki címe

2023. május 14., vasárnap 19:47

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 36. fordulójában az éllovas Manchester City idegenben, 3–0-ra győzte le az Evertont, míg az Arsenal otthoni vereségével egyre távolabb került a bajnoki címtől.

Ilkay Gündogan duplázott, továbbá egy gólpasszt kiosztott Erling Haalandnak, amelyeknek köszönhetően a Manchester City 3–0-ra legyőzte a kiesés elől menekülő Evertont. A játéknap másik mérkőzésén az Arsenal nem várt pofonba szaladt bele: hazai pályán 3–0-s vereséget szenvedett a Brighton ellen. 

Utóbbi mérkőzésen a vendégcsapat az 51. percben szerzett vezetés, majd előnyét egy perccel a rendes játékidő vége előtt, Deniz Udvan révén duplázta meg. Sőt, egy harmadik gólra is futotta még a Brightontól: a 96. percben Pervis Estupinan vágta be a kipattanót a kapu jobb oldalába. 

Az Arsenal így maradt 81 pontos a tabellán, míg az éllovas Manchester City neve mellett 85 egység szerepel, még annak ellenére is, hogy egy meccsel kevesebbet játszott Pep Guardiola csapata. Azonban sokáig nincs lehetősége ünnepelni a manchesterieknek, mivel az Evertonhoz képest sokkal nehezebb feladat következik számukra a Bajnokok Ligájában: szerdán a címvédő Real Madrid lesz a vendégük az elődöntő visszavágóján. 

PREMIER LEAGUE, 36. FORDULÓ

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok