Index Vakbarát Hírportál

Inzaghi: Mindegy, hogy a Real Madriddal vagy a Manchester Cityvel találkozunk-e a fináléban

2023. május 17., szerda 09:23

Simone Inzaghi, labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjébe 13 év után bejutó Internazionale vezetőedzője szerint annak köszönhető a sikerük, hogy játékosai bíztak magukban – írja a Magyar Távirati Iroda.

Az olasz szakember együttese kettős győzelemmel búcsúztatta az elődöntőben a városi rivális AC Milant, a keddi második mérkőzést pályaválasztóként 1–0-ra nyerte meg, így 2010-es győzelme után először játszhat döntőt a legrangosabb európai kupasorozatban.

Nyilvánvalóan sok érzelem van most bennünk, erről álmodtunk a fiúkkal, mióta megvolt a sorsolás. Hinnünk kellett magunkban, az érdemeinknek köszönhetjük, hogy ide jutottunk, senkitől nem kaptunk ajándékba semmit

– mondta a második találkozót követően a tréner.

Inzaghi kiemelte, hosszú utat tettek meg, sok nehézséggel küzdöttek, és úgy vélte, igazán majd a mérkőzés másnapján fogják felfogni, mit is értek el.

Mindegy, kivel találkozunk a döntőben, mert a másik ágon két nagyszerű, elképesztő minőséggel rendelkező csapat játszik egymással. Meg fogom nézni a szerdai (mai) visszavágót, mint ahogy a múlt heti első találkozót is néztem

– utalt a címvédő és 14-szeres győztes Real Madrid, valamint a Manchester City párviadalára a tréner. A két együttes múlt kedden 1–1-es döntetlent játszott Madridban.

„Jelenleg csak csalódottságot érzek, mert bent lehettünk volna a BL-döntőben, ez azonban nem sikerült. Ha összességében gondolok az elmúlt évünkre és arra, hogy egy idénnyel ezelőtt a csoportkört sem éltük túl, büszkék lehetünk” – mondta az AC Milant edző Stefano Pioli.

A tréner hozzátette, az első mérkőzés első 10 percét bánja, amikor két gólt is kaptak, onnan pedig már nem tudták megfordítani a párharcot.

A hétszeres győztes piros-feketék legutóbb 2007-es diadaluk alkalmával játszhattak döntőt a sorozatban.

A sorozat döntőjét június 10-én rendezik Isztambulban.

Melyik csapat nyeri meg a BL 2022–2023-as idényét?

  • 5410
    Manchester City
  • 4685
    Real Madrid
  • 827
    Inter

BAJNOKOK LIGÁJA ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Internazionale–AC Milan 1–0 (0–0)
gól: Lautaro Martínez (74.)
döntőbe jutott az Internazionale 3–0-s összesítéssel.

(Borítókép: Piero Cruciatti / Anadolu Agency via Getty Images)

Rovatok