Index Vakbarát Hírportál

Egyszer már csodát tett Londonban a Chelsea leendő edzője

2023. május 20., szombat 06:21

Bár a hivatalos bejelentésre a szezon végéig még várni kell, nyílt titok, hogy Maurico Pochettino mindenben megegyezett a Chelsea vezetőségével, így nyártól ő irányítja majd a londoni labdarúgócsapatot. Az argentin menedzser harmadszor vállal munkát az angol bajnokságban, akkora elvárásnak azonban sem a Southamptonnál, sem a Tottenhamnél nem kellett megfelelnie, mint ami a Stamford Bridge-en vár rá. De vajon miért döntött úgy, hogy közel egyéves pihenés után belevág élete talán legnagyobb kihívásába? Ennek próbáltunk utánajárni.

A március elején 51. életévét betöltő argentin azon menedzserek táborát erősíti, akik fényes labdarúgó-pályafutást követően avanzsáltak edzővé. Hazájában a Newell's Old Boys csapatával bajnoki címet, az Espanyollal kétszer Spanyol Kupát, a PSG-vel pedig Intertotó Kupát nyert, 509 meccsen lépett pályára karrierje során, s belső védő létére 26 gólt szerzett.

Korábbi barcelonai csapatánál, az Espanyolnál kóstolt bele az edzősködésbe, 2009 és 2013 között irányította a katalánokat, majd a Southamptonhoz került, ahol annyira meggyőzte a Tottenham elöljáróit, hogy 2014-ben lecsaptak rá. Öt évig volt a Spurs edzője, az ő irányításával került vissza a fővárosi gárda a topcsapatok közé, és bár trófeát nem nyert, több olyan szezonja volt, amely során szinte végig harcban állt a Premier League aranyérméért, 2019-ben pedig BL-döntőbe vezette az együttest, amelyet végül 2–0-ra elveszített a Liverpool ellen.

2021 januárjában került a PSG élére, amelynél másfél évet töltött. Egy kötelezőnek mondható bajnoki címet bezsebelt, ám a nemzetközi áttörés, a Bajnokok Ligája-serleg elhódítása vele sem sikerült, így aztán tavaly nyáron közös megegyezéssel távozott. Azóta bár több csapat kereste – a teljesség igénye nélkül sajtóhírek szerint felmerült a neve a Benfica, az Athletic Bilbao, az Aston Villa, a Nottingham Forest, a Sevilla, a Villarreal, a Nice és a Leeds United kispadján is –, mindegyiket elutasította. Sőt, Thomas Tuchel elbocsátását követően Graham Potter mellett szeptemberben már a Chelsea-nél is Pochettino lett volna a másik opció, ő azonban nem kért a „B-terv” szerepből.

Ráadásul, ha valamit megtanult Párizsban, az az volt, hogy a sikerekhez elengedhetetlen, hogy az egész klubra befolyása és ráhatása legyen, egészen az akadémia szintjétől. Ezt pedig az elsőkörös Chelsea-tárgyalásoknál aligha kapta volna meg. Az idei, tragikus szezont látva azonban alighanem számára kedvező megállapodást köthetett az amerikai tulajdonosi körrel, így pedig már volt értelme tárgyalni, amely végül sikerrel zárult. Pedig korábban sokszor úgy nézett ki, hogy nem kékbe, hanem vörösbe öltözik, a Manchester Unitednél ugyanis többször benne látták az éppen aktuális, csalódást keltő edző utódját. 

Ám hiába támogatta őt többek között Sir Alex Ferguson is, végül soha nem érkezett komoly érdeklődés az Old Traffordról.

Arról viszont Pochettino korábban is nyilatkozott, hogyha visszatér a PL-be, olyan csapat élén tenné mindezt, amely a bajnoki címért képes küzdeni. Márpedig ebben a Chelsea-ben vitathatatlanul ott a potenciál mindehhez. Legalábbis, ha az egyéni kvalitásokat és a keret minőségét nézzük, amely a City után a legértékesebb a Transfermarkt szerint, és a manchesteriek mellett egyedüliként lépi át az egymilliárd eurós határt. A pénz azonban nem tud futballozni, ha nincs egy jól felépített taktika, valamint megfelelő koncepció és kohézió a csapatban, akkor látjuk, hogy mire elég: jelenleg az angol bajnokság 11. helyére...

Márpedig a megfelelő hátteret sem Potter, sem az őt váltó Lampard nem tudta biztosítani. Így most Pochettinón a (futball)világ és a Stamford Bridge szeme, hogy újra ütőképes együttessé formálja a Chelsea-t. Finoman szólva nem lesz könnyű dolga, hiszen a mostani idény sikertelensége és csalódásai minden bizonnyal nyomot hagytak a futballistákban. Ebből kiindulva a mentális felkészítésre legalább akkora hangsúlyt kell majd fektetnie, mint a fizikai munkára. Sőt, talán még utóbbinál is többet.

Az is biztos, hogy szüksége lesz egy klasszikus befejező csatárra, hiszen ezen a téren totálisan meg vannak lőve a londoniak. Az Internazionaléval BL-döntőbe jutott Romelu Lukaku opció lehet, aki nyáron biztosan visszatér a milánói kölcsönből. Ám a Chelsea-nél eddig eltöltött időszakait alighanem ő és a szurkolók is kitörölnék az emlékezetükből, és ami nem megy, azt lehet, hogy nem érdemes erőltetni.

Az Európa-ligában az AS Romával szintén finálét játszó Tammy Abraham játékjoga már az olaszoké, ám a saját nevelésű angol támadó visszavásárlási opcióval igazolt az örök városba. Csakhogy ez az összeg állítólag közel 80 millió euró, amelyet a télen elköltött 600 (!) után aligha engedhet meg magának a klub anélkül, hogy megsértené a FIFA pénzügyi fair play szabályzatát.

Utóbbi miatt alighanem jócskán lesznek – kellenek is – távozók a csapattól, az viszont mindenképpen pozitívum, hogy a közös munka megkezdésével minden bizonnyal Pochettino döntheti el, kire van és kire nincs szüksége. További jó hír a drukkereknek, hogy az argentin mester bízik a fiatalokban, mindig is edzői filozófiája egyik fontos eleme volt a tehetségek fejlesztése.

Márpedig a Chelsea-nél ígéretekből és reménységekből finoman szólva nincs hiány, a PL egyik legfiatalabb átlagéletkorú keretével dolgozhat majd együtt.

Korábbi csapataiból kiindulva magas tempójú, energikus futballra számíthatnak tőle a Stamford Bridge-en, stílusát pedig alighanem még inkább próbálta tökéletesíteni az utóbbi szűk egy évben elvégzett, számtalan edzői mesterkurzuson. Amelynek mindegyikét asszisztens-edzőjével, Jesús Pérezzel közösen abszolvált és aki szintén követi őt a Chelsea-hez. Akárcsak Miguel D'Agostino edző, Toni Jimenez kapusedző, valamint fia, Sebastiano, aki elemzésekkel, sportegészségüggyel és sporttudománnyal foglalkozik. A szakmai csapat elválaszthatatlan, olyannyira, hogy a fiatalabbik Pochettinón kívül a stáb az Espanyol óta mindenhol együtt dolgozott.

A szigetországba harmadik alkalommal visszatérő menedzsernek azonban szinte biztos, hogy nem pénzre, vagy újabb rekordigazolásokra lesz leginkább szüksége a sikerekhez. 

Sokkal inkább arra, amit elődei közül – és ebbe beletartoznak az Abramovics-éra alatt tevékenykedő kollégák is – szinte senki nem kapott meg: időre!

Jó eséllyel mindezt Todd Boehly tulajdonosnak is felvázolta, mielőtt megegyezett vele, márpedig, ha aláírta a szerződést, akkor a bizalom mellé vélhetően türelmet is kapott. Innentől tehát Pochettino térfelén pattog a labda, kíváncsian várjuk, mit kezd vele!

(Borítókép:  Mauricio Pochettino. Fotó:  Matthew Ashton / Getty Images Hungary)

Rovatok