Index Vakbarát Hírportál

Ezúttal már nem segített a Dárdai-mágia: kiesett a Hertha

2023. május 20., szombat 17:49

A német labdarúgó-bajnokság utolsó előtti, 35. fordulójában a sereghajtó Herthának mindenképpen nyernie kellett volna a közvetlen rivális Bochum ellen, hogy maradjon esélye a Bundesligában maradásra, ám hiába szerzett vezetést a második félidő elején, a vendégek a hosszabbítás 94. percében egyenlítettek, így a következő szezonban biztosan a másodosztályban szerepel majd Dárdai Pál együttese.

A berliniek az első játékrész 19. percében Dodi Lukebakio révén gólt szereztek, a VAR azonban egy szabálytalanság miatt érvénytelenítette a találatot. A gól nélküli játékrészt követően aztán a 63. minutumban szabályos találatot ünnepelhetett a hazai közönség: 

Richter bal oldali szöglete után Tousart közelről fejelt a bochumi kapu bal alsó sarkába.

A folytatásban mindkét alakulatnak megvolt az esélye, hogy gólt szerezzen, ám a vendégektől Schlotterbeck, a fővárosiaktól pedig Ejuke találta el a kapufát. A csattanó azonban a ráadás perceire maradt: Stöger sarokrúgását követően Schlotterbeck bántóan üresen maradt az ötösön, és senkitől sem zavartatva fejjel egyenlített. 

Az 1–1-es végeredmény azt jelenti, hogy az utolsó forduló eredményeitől függetlenül a Hertha biztosan kiesett a német élvonalból.

A sérült Schäfer Andrást nélkülöző Union Berlin 4–2-re kikapott a Hoffenheim otthonában, így maradt a negyedik helyen, viszont ugyanannyi pontja van, mint az ötödik Freiburgnak, amely pénteken a két gólpasszt kiosztó Sallai Roland vezérletével verte a Wolfsburgot.

Rovatok