Index Vakbarát Hírportál

A 81. percben kapott góllal a tönk szélére került a Honvéd

2023. május 21., vasárnap 16:18

Nem tudta visszavenni a 10., azaz az utolsó bennmaradást jelentő pozíciót a Mol Fehérvár FC-től a Budapest Honvéd, ugyanis a fővárosi együttes 3–2-re kikapott hazai pályán a Mezőkövesdtől a labdarúgó NB I 32., utolsó előtti fordulójában.

Kuttor Attiláék a kispadnál összekapaszkodva olyan örömtáncba kezdtek a lefújás pillanatában, mintha minimum kupadöntőbe jutottak volna. Ám az öröm egészen másnak: a biztos NB I-es bennmaradásnak szólt a hármas sípszó utáni másodpercekben.

A Honvéd úgy vághatott neki a Mezőkövesd elleni találkozónak, hiába nyert szombaton a Mol Fehérvár, ha begyűjti a három pontot, úgy saját kezében marad a sorsa. Ezt a célt azonban nem tudta teljesíteni a fővárosi együttes. Persze a Kövesd sem adhatta olcsón a bőrét, egy vereséggel ugyanis úgy vágott volna neki az utolsó fordulónak, még szintén kieshet az élvonalból...

A találkozón hiába kezdett jobban a Honvéd, a kövesdi együttes az első kaput eltaláló kísérletéből megszerezte a vezetést Stefan Drazics révén. A kispestiek azonban nem zuhantak össze, és a ráadás pillanataiban, de még a szünet előtt egyenlítettek (1–1), Kerezsi Zalán iratkozott fel a gólszerzők közé – zsinórban már a harmadik bajnokiján volt eredményes a 19 esztendős tehetség.

A Honvéd azonban nem tudott élni a lélektani fölénnyel, egy eladott labdából a fordulás után nem sokkal Drazics másodszor is betalált, ezzel újfent előnyhöz juttatva a biztos bennmaradásért küzdő vendégeket (1–2). Hármat cserélt a Honvéd, és egyre nagyobb rohanás, adok-kapok bontakozott ki a pályán, miközben teltek a percek. A 71. minutumban aztán egy másik fiatal, a 20 esztendős Kocsis Dominik góljával másodszor is egalizált a Kispest (2–2).

A hajrára szinte egyetlen Honvéd-játékosról sem lehetett volna megmondani, mi is az eredeti posztja, nagy szívvel, de szervezetlenül ment előre a hazai csapat. Érezhető volt, a döntetlennel hiába maradna matematikai esélye akár két rivális megelőzésére is a piros-feketéknek, mivel a kövesdiekkel és a fehérváriakkal szemben is sokkal rosszabb a csapat gólkülönbsége, egyre többet kockáztattak a győzelem reményében.

Ezt pedig a 81. percben kihasználta a matyóföldi együttes, Dino Besirovic jobb alsóba küldött labdájával megszerezve a végül győzelmet érő, harmadik vendéggólt is (2–3).

A Honvéd az utolsó fordulóban Felcsútra látogat, és ha győzni is tud, az is kevés lehet, az egyetlen megelőzhető rivális ugyanis a Mol Fehérvár maradt, utóbbi csapat pedig a már hetek óta biztos kieső, Vasas otthonában lép pályára – esélyesként. 

LABDARÚGÓ NB I
32. FORDULÓ
Honvéd–Mezőkövesd 2–3 (1–1)

Rovatok