Index Vakbarát Hírportál

Hiába a Lisztes-mánia, a Fradi tinédzsere még nem kerettag Rossinál

2023. május 23., kedd 14:10 | egy éve frissítve

Június 17-én Montenegróba látogat Eb-selejtezőre a magyar labdarúgó-válogatott, majd három napra rá, 20-án Litvániát fogadja. Marco Rossi szövetségi kapitány kedden keretet hirdetett a két összecsapásra, újoncként a kecskeméti védő, Szalai Gábor került be, nincs viszont ott a jelöltek között Lisztes Krisztián, a Ferencváros üstökösként feltűnt 18 éves támadója.

Marco Rossi szövetségi kapitány – most már szokás szerint – magyarul köszöntötte a Telkibe összehívott sajtótájékoztató vendégeit, majd ugyancsak a nyelvünkön, enyhe akcentussal sorolta, hogy kik lesznek a kapusok, védők, középpályások és támadók a június 17-i idegenbeli és a június 20-i hazai Európa-bajnoki selejtezőre kijelölt válogatott keretben.

A magyar válogatott kerete 

KAPUSOK: Demjén Patrik (ZTE), Dibusz Dénes (Ferencváros), Szappanos Péter (Bp. Honvéd)
VÉDŐK: Balogh Botond (Parma – Olaszország), Botka Endre (Ferencváros), Lang Ádám (Omonia – Ciprus),  Willi Orbán (RB Leipzig – Németország), Szalai Attila (Fenerbahce – Törökország), Szalai Gábor (Kecskemét)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Bolla Bendegúz (Grasshoppers – Svájc), Ferenczi János (DVSC), Kerkez Milos (AZ Alkmaar – Hollandia), Kleinheisler László (Panathinaikosz – Görögország), Nagy Ádám (Pisa – Olaszország), Loic Nego (Mol Fehérvár FC), Callum Styles (Millwall – Anglia)
TÁMADÓK: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Csoboth Kevin (Újpest FC), Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok),  Sallai Roland (SC Freiburg – Németország), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig – Németország), Varga Barnabás (Paks)

A keretben a 22 éves kecskeméti Szalai Gábor az egyetlen újonc, és visszakerült Callum Styles, valamint Szappanos Péter. 

Röpke bevezetőjében Rossi remélte, hogy az összetartás hasznos lesz, egyfelől azért, mert a fizikailag jó állapotban, játékban lévő jelölteknek a plusz egy hét közös munka segíthet elfelejteni az esetleges negatív élményeket, a többieknek viszont megmaradhat a jó formájuk, a jó érzésük, a kellemes élményeik.

Az első kérdés az újonc Szalai Gábor beválogatására vonatkozott, vajon mikor és miért figyelt fel rá a kapitány?

Rossi rámutatott, látták, hogy nagyon jó idényt fut a fiatal védő, akinek persze akadtak hullámvölgyei, de megvan a szükséges karaktere, jók a fizikai adottságai, remek az állóképessége, és az is előny, hogy ballábas középső játékos. Rossiék szeretnék megfigyelni, mire képes a válogatott közegében. És így legalább Szalai Attila mellett lesz még egy ballábas védő a keretben. 

Miért nem kerettag Lisztes Krisztián?

Ezt követően az Index olyan kérdést tett fel, amelyet sok ezer magyar szurkoló is megfogalmazhatott volna, főleg a fradisták: a Lisztes-mánia ellenére miért nem kerettag a bajnokcsapat 18 éves, roppant gólerős csatára?

„Hadd válaszoljak egy kérdéssel – rugaszkodott neki a válasznak a kapitány. – Nagyon sok magyar szurkoló, a fradisták is, pontosan tudják, hogy remek a kapcsolatom a zöld-fehér klubbal, rendszeresen ott vagyok kollégáimmal a Groupama Aréna lelátóján. De tudniuk kell, hogy nem azért járok oda, hogy a VIP-ben borozgassak, hanem többek között azért is, hogy megfigyeljem Lisztes Krisztián játékát. Tizenöt éves kora óta követjük a fejlődését, az elmúlt két évben kiváltképp, és tudjuk, hogy öt-hat szakaszban engedték eddig játszani, legutóbb 70 percet. Kilencven perces meccse még nem is volt a Fradi felnőtt csapatában.

Akik ismernek, tudják, mennyire szeretem a fiatalokat, de szerintem Krisztián még nincs teljesen készen a felnőttválogatottra. De arra kész lehet, hogy az U-21-es nemzeti csapatban teljesítsen, ott fontos erőforrása lehet a magyar válogatottnak.

Én nagyon-nagyon szeretem a Ferencváros légkörét, a szurkolóikat, a színeiket, a stadiont. A szívem egy része persze a Honvédban maradt. De! Nem elég négy-öt jó meccset produkálni a Fradiban ahhoz, hogy az illetőt behívjam a keretbe. Tudom, sokan szeretnék, de ezt ki kell érdemelni. Nekem nincsenek mostohafiaim, mostohalányaim, az is lehet, hogy nemsokára magam helyére kell behívni valakit.”

Szoboszlai Dominikkel kapcsolatban megkérdezték, minek örülne jobban a kapitány, ha a játékos maradna Lipcsében, vagy klubot váltana.

Önző módon azt szeretném, ha Dominik Olaszországban folytatná. Úgy érzem, taktikai szempontból a Serie A hozzátenne a fejlődéséhez. Óriási potenciál van benne, és pont az a kihívás hiányzik neki, amit Olaszországban kapna. Most úgy tűnik, hogy Angliába kerülhet Lipcséből... A Premier League a világ legerősebb bajnoksága, az is óriási előrelépést jelentene a válogatott csapatkapitányának.

Rossit a szinte biztos kieső Honvédról is kérdezték, arról a csapatról, amely az ő irányítása alatt hat éve még bajnokságot nyert.

A Honvédot illetően nem látok lehetőséget arra, hogy az NB I-ben maradhasson. A Mol Fehérvár is szenvedett az idényben, de nem hiszem, hogy a Vasas ellen az utolsó fordulóban öngyilkosságot követne el, nem beszélve arról, hogy a Honvédnak a nemzetközi szereplésre törő Puskás Akadémia legyőzése is szinte lehetetlen küldetést jelent. A kispesti szurkolókat sajnálom leginkább. A Honvédban alig van már olyasvalaki, aki az én játékosom volt annak idején. Idén rengeteg nehézséget kellett megtapasztalniuk szegény szurkolóknak. Vasárnap 7500-an voltak a Bozsik Stadionban, kisgyerekek is, óriási csalódást jelentett számukra a vereség a Mezőkövesdtől, de nekem is...

A továbbiakban Rossi hangsúlyozta, hogy szeret a fiatalokra támaszkodni. Az U21-es, az U19-es és az U17-es csapatban is vannak tehetségek. Többen is. Az U17-es Európa-bajnokság minden mérkőzését meg fogja nézni a kapitány vagy valamelyik segítője. „A fiatalok jelentik a jövőt, és a gyerekek, akik látogatják a meccseket! Jó, hogy az MLSZ meghívta a zárt kapus meccsekre a gyerekeket. Meg kell tartani a lelkesedést a fiatalokban!” – szögezte le a szakvezető.

Most két különböző stílusú és játékerejű ellenfél következik az Eb-selejtezőkön. Mire számít a kapitány?

„Montenegró az erősebb csapat, és az is komoly kihívás, hogy idegenben játszunk, emlékeim szerint nem éppen a legszabályosabb pályán, ami nem is olyan szép, mint a Puskás Aréna – idézte fel Rossi, utalva a csaknem négy évvel ezelőtti, podgoricai mérkőzésre, amit 2–1-re elvesztettünk... – Ezt nem nem alibiből mondom. Taktikailag is nehéz mérkőzés lesz, Jovetics, Marusics, Szavics, Krsztovics nagyszerű futballisták, utóbbi a DAC klasszisa, aki az év játékosa volt Szlovákiában. Minőség szempontjából is nehéz meccs vár ránk. Tökéletes játékra lesz szükség a három pont megszerzéséhez.”

A válogatott keret tagjai Június 5-én kezdik meg a felkészülést, 12-én költöznek be Telkibe, az MLSZ edzőközpontjába. Június 17-én 18 órakor mérkőzünk Montenegróval, három nappal később, 20-án fogadjuk Litvániát 20.45-kor.

Mindkét júniusi Európa-bajnoki selejtezőről élő, szöveges tudósítást olvashatnak az Indexen, és a helyszínen is ott leszünk, ahol megszólaltatjuk a játékosokat és a szövetségi kapitányokat is. Tartsanak velünk!

EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ
G-CSOPORT
Június 17., 18.00:  Montenegró–Magyarország
Június 20., 20.45:  Magyarország–Litvánia 

A G-csoport állása
1. Szerbia 2 2 4–0 +4  6   
2. MAGYARORSZÁG 1 1 3–0 +3  3   
3. Montenegró 2 1 1 1–2 –1  3   
4. Litvánia 1 1 0–2 –2  0   
5. Bulgária 2 2 0–4 –4  0   

A csoportból az első két helyezett automatikusan kijut a 2024-es németországi Európa-bajnokságra.

A további menetrend

Június 17., szombat
Litvánia–Bulgária
Montenegró–Magyarország

Június 20., kedd
Magyarország–Litvánia
Bulgária–Szerbia

Szeptember 7., csütörtök
Szerbia–Magyarország
Litvánia–Montenegró

Szeptember 10., vasárnap
Montenegró–Bulgária
Litvánia–Szerbia

Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia
Magyarország–Szerbia

Október 17., kedd
Litvánia–Magyarország
Szerbia–Montenegró

November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró

(Borítókép: Marco Rossi. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok