Index Vakbarát Hírportál

A Newcastle volt a fény a PL-ben, a Chelsea a legnagyobb kudarc

2023. május 29., hétfő 13:44

Vasárnap véget ért az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 2022–2023-as idénye, így itt a lehetőség kicsit összegezni a mögöttünk hagyott időszakot.

Abban nincs változás, hogy sorozatban harmadszor és a legutóbbi hat idényből ötödször is a Manchester City ért fel a csúcsra.

A világ legértékesebb keretével bíró gárda Erling Haaland érkezésével nemcsak a talán legszebb, hanem az egyik, ha nem a leghatékonyabb együttessé is vált az idény során.

Az év eleji megingást, február 5-ét követően az idényzáróig 25 tétmeccsen maradt veretlen (20 győzelem mellett öt idegenbeli 1–1 volt a mérleg) az együttes, amely időközben bejutott az FA-kupa és a Bajnokok Ligája döntőjébe is, így összejöhet a történelmi triplázás.

Mégis, volt egy csapat, amely mind a hat pontot megszerezte ellene a bajnokságban, és ez nem éppen valamelyik tradicionális nagycsapat volt (a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham hármat-hármat szerzett), hanem a zárásként a bajnok ellen diadalmaskodó Brentford!

Az analitika királyai mondhatják el magukról azt a nem kis bravúrt is továbbá, hogy az idényben egyedüliként győzni tudtak az Etihadban.

Mondunk még durvábbat!

A Manchester City a világbajnokság előtti utolsó meccset megelőzően sorozatban 17 meccset nyert meg otthon, a Brentford elleni vereség után pedig 19 találkozón 18 győzelem és egy döntetlen a mérleg.

Vagyis a legutóbbi 37 hazai City-meccsből 35 győzelem, egy döntetlen és ez az egy vereség volt. Impresszív, nemde?!

De ha már a látványos dolgoknál tartunk, nem lehet elmenni a Newcastle United fejlődése mellett sem: a világ legtehetősebb tulajdonosával bíró együttes még egyelőre óriási beruházások nélkül is 22 ponttal többet szerzett ezúttal, mint egy évvel korábban (71–49), ezzel pedig bejutott a Bajnokok Ligájába.

Nagyot javult amúgy a szintén BL-induló Arsenal (+15) és Manchester United (+17) is, de az Aston Villa (+16), a Brentford (+13) és a Brighton (+11) javulása is látványos volt.

Az ellentétes véglet a Chelsea volt, amely tavaly is „csak” 74 pontot szerzett, de ez akkor legalább még a harmadik helyre jó volt, ehhez képest viszont most a több mint 600 millió eurós vásárlások után alig 44 jött össze…

A 30 pontos bukás majdnem összejött a remekül hajrázó (az utolsó kilenc fordulóban hét győzelem és két döntetlen) Liverpoolnak is, az előző idényben az utolsó pillanatig az aranyért küzdő és 92 ponttal záró gárda ezúttal a BL-ért kapart hiába, 67-ig jutott (–25).

A Tottenham (–11), a Wolverhampton (–10), a West Ham (–16) is jelentősen visszaesett, a Leicester (–18) és a Southampton (–15) pedig ki is esett emiatt.

(Borítókép: A Chelsea játékosa, Thiago Silva 2023. május 28-án. Fotó:  Zac Goodwin / PA Images / Getty Images)

Rovatok