Index Vakbarát Hírportál

Az Inter edzője szerint nyilvánvalóan többet érdemeltek volna

2023. június 11., vasárnap 10:55

Simone Inzaghi vezetőedző szerint csapata, az Internazionale többet érdemelt az 1–0-s vereségnél a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati, isztambuli döntőjében.

Az olasz szakember együttese úgy maradt alul a Manchester Cityvel szemben, hogy az angolok vezető góljának megszerzése után több hatalmas gólhelyzetet is kihagyott, egy ízben pedig a felsőlécet találta el.

Még mindig azon gondolkozom, végül hogy nem sikerült betalálnunk. Ennél nyilván többet érdemeltünk volna. Egy ilyen este után nem szeretnék senkit kiemelni, se elmarasztalni. A mérkőzés előtt is elmondtam, egyik játékosomat sem cserélném le másra, ma pedig a világ is látta, miért

– jelentette ki a 47 esztendős tréner.

Az edző szerint labdarúgói megmutatták, hogy fel tudják venni a versenyt olyan erős ellenféllel is, mint a Manchester City.

A találkozó után minden játékosomat egyesével megöleltem, mivel fantasztikusak voltak. A szurkolók más végeredményt érdemeltek volna, de bízom abban, hogy boldogok amiatt, amilyen teljesítményt nyújtottunk

– fogalmazott a vezetőedző, aki szerint bátran támadtak, és így vesztettek el egy meccset, amit nem kellett volna elveszíteniük.

Értékes tapasztalatokat gyűjtöttünk, ezzel a hozzáállással, háttérrel és elhivatottsággal leszünk még itt

– tekintett előre Inzaghi, aki 2021-es kinevezése óta két Olasz Kupát és két olasz Szuperkupát nyert a milánóiakkal.

Nagyon csalódottak vagyunk, főleg, mert úgy kaptunk ki, hogy egyenrangú partnerei voltunk a Citynek

– tette hozzá Federico Dimarco, az olaszok védője.

A szombati mérkőzés egyetlen gólját Rodri szerezte a 68. percben, a Manchester City amellett, hogy a bajnokság és az FA Kupa megnyerése után triplázott a mostani idényben, története első Bajnokok Ligája-győzelmét ünnepelhette.

MTI

(Borítókép: Simone Inzaghi 2023. június 10-én. Fotó: Francois Nel / UEFA / Getty Images)

Rovatok