Index Vakbarát Hírportál

Megszületett a döntés Dárdaiék licenckérelméről

2023. június 12., hétfő 15:01

Sikeres volt a Hertha Berlin hiánypótlása, a német ladarúgóliga (DFL) megadta a másodosztályban való induláshoz szükséges licencet a fővárosi együttesnek – jelentette a kék-fehérek hivatalos honlapja.

Fellélegezhetnek a Hertha Berlin szurkolói és velük együtt a gárda magyar szakemberei, a vezetőedzőként a 2023–2024-es idényre is maradó Dárdai Pál, valamint segítője, Bódog Tamás. A berlini kék-fehérek hivatalos honlapjukon tették közé, hogy a liga befogadta a hiánypótlásra megküldött dokumentumaikat, a pozitív elbírálást követően pedig megkapták az indulási jogot a német másodosztályba (2. Bundesliga).

A Hertha indulása a másodosztályban azért volt kérdéses, mert a klub óriási hátralékokat halmozott fel, és hiába érkezett tavasszal új befektető a csapathoz, a DFL nem találta biztosítottnak, hogy minden anyagi feltétel adott ahhoz, hogy végig is csinálja a következő szezont.

Sajtóhírek szerint május végén rendkívül valószínű forgatókönyv volt, hogy a HBSC csak a félprofi negyedosztályba kap majd licencengedélyt, így pedig egy helyett rögvest három osztályt zuhan a német ligarendszerben.

A DFL által adott határidő a múlt héten járt le, a Bild állítása szerint a többi között egy 40 millió eurós kötvénycsomag kifizetésének átütemezéséről kellett a klubnak megállapodnia ahhoz, hogy reális esélye legyen egyáltalán a másodosztály küzdelmeiben részt venni az előttünk álló évadban.

Az mindenesetre már múlt héten hivatalos lett, hogy az előző szezon végén hat bajnokira beugró vezetőedző, Dárdai Pál marad a klub élén. A magyar szakember szerződését véglegesítették a kispadon – azzal együtt, hogy eredetileg a Hertha akadémiáján szántak neki vezető szerepet.

A berlini klub utolsó helyen búcsúzott a német élvonal legutóbbi kiírásától.

A magyar szakember munkáját a továbbiakban is Bódog Tamás, valamint Admir Hamzagic segítik – derült ki a múlt csütörtöki bejelentésből.

A csapat június 26-án kezdi a felkészülést a következő idényre.

Rovatok