Index Vakbarát Hírportál

Megvan Bogdán Ádám utódja a Ferencvárosnál

2023. június 12., hétfő 11:22

Kecskeméti kölcsönszerződése után a Ferencváros első csapatánál számítanak Varga Ádámra – erről számolt be a zöld-fehérek hivatalos honlapja. A 24 éves kapus alighanem Bogdán Ádám helyét veszi át az FTC keretében, akinek a búcsúját múlt héten jelentette be a zöld-fehér együttes.

Kecskeméti kölcsönjátéka után visszatért a Ferencvároshoz Varga Ádám. A 24 éves kapus, aki az NB I-ben épp a Fradiban mutatkozott be, a következő idényben Dibusz Dénes váltótársa lehet az Üllői úton.

Varga Ádám 1999. február 12-én született Budapesten. Már fiatalon megismerkedett a labdarúgással, hétévesen lett a Ferencváros igazolt labdarúgója. Az FTC-ben végigjárta a klub utánpótláscsapatait, majd a 2018–2019-es szezonban a Puskás Akadémia elleni utolsó bajnokin mutatkozott be az élvonalban, így ő is tagja volt a 30. bajnoki címet nyert együttesnek – írta a zöld-fehérek honlapja.

2020-ban a zöld-fehérek fiókcsapatához, a Soroksárhoz került kölcsönbe, ahol három idényen át játszott. Lipcsei Péter együttesében összesen 71 tétmérkőzésen lépett pályára. 2022-ben szerződést hosszabbítottak vele, majd az élvonalba frissen feljutott Kecskemétnek adták kölcsön a IX. kerületiek, amiben 8 bajnokin kapott lehetőséget kezdőként (egyszer becserélték), ezzel pedig részese volt a KKTE elképesztő teljesítményének, a szezon végén ezüstérmet ünnepelhetett.

A Ferencváros keretében múlt héten szabadult fel egy kapusposzt, miután a lejáró szerződésű Bogdán Ádámtól elbúcsúztak a zöld-fehérek. A 35 esztendős hálóőr 24 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a csapatban Dibusz mögött.

Rovatok