Index Vakbarát Hírportál

Távozik posztjáról a világbajnoki elődöntőt is fújó korábbi magyar játékvezető

2023. június 14., szerda 17:58

Kassai Viktor, a bolgár szövetség játékvezetői bizottságának elnöke a távozás mellett döntött – jelentette be hivatalos honlapján a Bolgár Labdarúgó-szövetség (BFU).

Kassai Viktor maga kérte a bolgár szövetségtől, hogy a hónap végén lejáró szerződését ne hosszabbítsák meg. Nem álltak az útjába, vele együtt a helyettese, Ring György is távozik a játékvezetői bizottság éléről – derül ki a BFU közleményéből.

Kassai másfél évig dolgozott Bulgáriában, ezen idő alatt „munkájával nagyban hozzájárult a bolgár játékvezetők imázsának javulásához”, idézi a közleményt a Nemzeti Sport.

Mint kiderült, a magyar szakember családi okokra hivatkozott döntése indoklásakor, mondván, hazájához, családjához közelebb szeretné folytatni a pályafutását.

A 47 éves Kassai Viktor nemzetközi játékvezetői karrierje 2003-tól 2019-ig tartott, pályafutása csúcspontját a 2011-es BL-döntő jelentette, ahol ő fújta a sípot.

Szakmai előmenetele nagy fordulatot vett, amikor a 2012-es Európa-bajnokságon nem adta meg az ukránok gólját, amikor John Terry jól láthatóan a gólvonal mögül tisztázott. Ezt követően erősödtek fel a gólvonal-technológia bevezetését követelő hangok – emlékeztet a sportnapilap.

Rovatok