Index Vakbarát Hírportál

Négy perc játék után a döntőbe lőtte hazáját a 33 éves spanyol

2023. június 16., péntek 00:55

Másodikként a spanyol válogatott jutott a labdarúgó Nemzetek Ligája fináléjába, mivel csütörtökön a négyes döntő második elődöntőjében 2–1-re legyőzte az Európa-bajnoki címvédő olasz együttest.

Gyors gólváltással indult a találkozó: először a spanyolok használták ki Donnarumma kapus és védőtársainak ügyetlenkedését, majd néhány perccel később kezezés miatt megítélt büntetőből egyenlítettek az olaszok. A folytatásban Spanyolország birtokolta többet a labdát és több helyzetet is kialakított, mégis a rivális volt a veszélyesebb, kis híján előnnyel vonulhatott a szünetre, de Davide Frattesi 21. percben szerzett gólját les miatt utólag érvénytelenítették.

Fordulás után maradt a spanyolok mezőnyfölénye, ugyanakkor időnként az olaszok is észbe kaptak, és néhány veszélyes támadásuk végén Unai Simon kapusnak kellett hárítania. A spanyol együttes erőfeszítései a hajrában értek célt, amikor a csereként beállt Joselu szemfüles góllal bevette az olaszok kapuját. Az Eb-címvédő gárda még megpróbálkozott hosszabbításra menteni az összecsapást, de nem maradt ideje az egyenlítésre, így vasárnap a bronzéremért játszhat majd a házigazda hollandokkal. Joselunak ez volt a harmadik válogatott meccse, a 33 éves támadó az idei Eb-selejtezőkre kapott először meghívást a spanyol válogatottba.

A spanyolok ellenfele a vasárnap esti döntőben a hollandokat szerdán hosszabbításban legyőző horvát válogatott lesz.

Nemzetek Ligája, négyes döntő, elődöntő:

Spanyolország–Olaszország 2–1 (1–1)
gól: Pino (3.), Joselu (88.), illetve Immobile (11., 11-esből)

szerdán játszották:
Hollandia–Horvátország 2–4 (1–0, 2–2, 2–3) – hosszabbítás után

A további program:

vasárnap, bronzmérkőzés:
Hollandia–Olaszország, Enschede 15.00

döntő:
Horvátország–Spanyolország, Rotterdam 20.45

Index/MTI

Rovatok