Index Vakbarát Hírportál

Unai Simón lett a hős, tizenegyesekkel bukták a nagy aranyesélyt Modricék

2023. június 18., vasárnap 23:46

Spanyolország tizenegyespárbajban múlta felül Horvátországot a 2023-as Nemzetek Ligája négyes döntő fináléjában. A döntő hőse az Athletic Bilbaóból beválogatott Unai Simón lett, aki két horvát lövést is hárítani tudott.

A sorozat négyes döntőjének rotterdami fináléjában látványos meccset játszott egymással a két csapat, ugyanakkor egyetlen gól sem született a több mint 120 percben, így jöhettek a tizenegyesek.

Az első kilenc rúgó közül csak Lovro Majer hibázott, így Aymeric Laporte eldönthette volna a párharcot, de a kapufára lőtt. A hatodik párban a horvátok részéről Bruno Petkovic is rontott, majd érkezett Dani Carvajal, aki könnyed mozdulattal középre emelt, megszerezve ezzel a végső sikert a spanyoloknak.

A spanyolok történetük során először diadalmaskodtak a 2018-ban indult, most harmadszor megrendezett sorozatban. Az előző kiírásban ezüstérmesek lettek, miután 2–1-re kikaptak a franciáktól. A katari világbajnokság után Luis Enrique helyét átvett Luis de la Fuente mindössze öt hónappal a csapat átvétele után aranyérmet ünnepelhet a csapattal.

A találkozót előzetesen úgy harangozták be a legtöbb helyen, mint a Luka Modric fémjelezte, a 2018-ban vb-ezüst, 2022-ben vb-bronzérmes nagy generáció utolsó esélye, hogy nemzetközi tornán aranyérmet is szerezzen. Ez végül nem jött össze...

Óriási kérdés, lesz-e még hasonló, főleg a Real Madrid 166-szoros horvát válogatott labdarúgójának, elvégre már a 38. életévében jár. Ugyanakkor kicsit sem mellékesen a hollandok ellen megnyert elődöntő után ezúttal is 120 percet futballozott.

A bronzérem az olaszoké lett, miután 3–2-re legyőzték a négyes döntő házigazdáját, Hollandiát a délutáni meccsen.

LABDARÚGÁS
NEMZETEK LIGÁJA, DÖNTŐ
Horvátország–Spanyolország 0–0 – tizenegyesekkel 4–5

(MTI/Index)

Rovatok