Index Vakbarát Hírportál

A Watford szerződtetné a magyar válogatott középpályását

2023. június 19., hétfő 15:00

A The Athletic értesülése szerint az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban (Championship) szereplő Watford tárgyalásokat folytat a Barnsley-val a magyar válogatott Callum Styles szerződtetését illetően.

A lap hozzáteszi, a két klub nem állapodott még meg az átigazolási díj mértékéről, valamint azt is, hogy Styles korábban már dolgozott a Watfordot edző Valérien Ismaël (aki játékosként szerepelt a Bayern Münchenben is) keze alatt a Barnsley-ban.

A 23 éves labdarúgó tavaly megújított szerződése még két évig érvényes a klubjával, az előző idény nagy részét a Millwallnál kölcsönben töltve összesen 30 tétmérkőzésen lépett pályára.

A 10-szeres magyar válogatott középpályással kapcsolatban a Barnsley vezérigazgatója, Khaled El-Ahmad a hónap elején elmondta, nem tartja kizártnak, hogy megfelelő ajánlat esetén eladják.

Számomra ez elég egyszerű helyzet. Hároméves szerződést kötött, amiből kettő még hátravan, az előszezon programja pedig június 26-án kezdődik, amin ott lesz ő is. Talán pár plusz pihenőnapot kap majd a válogatottbeli szereplése miatt, ugyanakkor nem látok különbséget Styles vagy bármelyik futballistánk között. Ő a Bansley játékosa, és majd meglátjuk, mi a legjobb opció a klub számára, legyen az vagy a visszatérése, vagy az eladása. Jelenleg ő a Barnsley futballistája

– mondta akkor a svéd szakember.

(Borítókép: Callum Styles. Fotó: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok