Index Vakbarát Hírportál

A Hertha elnöke Dárdait dicsérte, miközben saját hibáját is beismerte

2023. június 26., hétfő 12:52

Dárdai Pál a legjobb ember arra, hogy megpróbálja visszavezetni a Hertha Berlint a német futball élvonalába – többek között erről beszélt a következő idényt a Bundesliga másodosztályában megkezdő klub elnöke, Kay Bernstein. Az ultrából lett klubvezér a Kickernek adott interjúban kifejtette, mi minden változott meg a kék-fehéreknél Dárdai kinevezése után, valamint a csapat gazdasági helyzetéről is szót ejtett.

„Szó sincs arról, hogy máris feljutottunk volna, de Pál pontosan ismeri a klubot és az akadémiát. Nyugalmat hozott magával, egyenes ember, aki máris képes volt egy hierarchikus, jól működő csapatot kovácsolni a kerettagokból” – dicsérte Kay Bernstein a klub élére áprilisban kinevezett Dárdai Pált, aki ugyan a kiesés ellen folytatott harcban nem tudott a Hertha megmentőjévé válni, így is meghosszabbították az „ideiglenesnek” szánt kinevezését.

A keretünk szeptemberre lesz kész. Utána tudok célt megadni. De az egyértelmű, hogy nem akarunk idényeket a másodosztályban tölteni

– tette hozzá a kék-fehérek vezetője, amikor a 2023–2024-es szezonra szóló tervek szóba kerültek.

Bernstein megerősítette, a DFB (Német Labdarúgó-szövetség) a korábbi aggályok ellenére jóváhagyta az új befektető, a 777 Partners berlini szerepvállalását, és a tagsági kötvények visszafizetésének sikeres átcsoportosítása után jelen pillanatban stabilnak nevezhető a klub anyagi helyzete. Igaz, továbbra is oda kell figyelniük arra, mire és hogyan költenek.

„A mostani vezetés máshogy áll a dolgokhoz, mint a korábbi. Lehet minket rutintalanabbnak hívni, de a valóság az, hogy a részlegek vezetői között minden korábbinál őszintébb és közvetlenebb a kommunikáció. A Hertha őszintébb lett önmagához. Most kevésbé szól az egókról a hétköznapi működés, és sokkal inkább magáról a klubról. És nem, ez nem azt jelenti, hogy kék-fehér szemüvegen át szemlélnénk mindent. Szeretnénk a »berlini utat« járni, de erre keretrendszerként, nem dogmaként kell gondolni” – felelte a felvetésre, mely szerint a főbb döntéshozók közt nagyítóval kell keresni azokat az arcokat, akik egy-másfél évnél régebben töltenék be jelenlegi pozíciójukat a csapat körül. 

A Hertha elnöke többek között arról is beszélt, a kiesés ellenére sem szeretnék halasztani a stadionépítési projektet. Kifejtette, egyelőre nem biztos abban, hogy jövőre újraindul a klubelnöki tisztségért, erről előbb „a Bernstein-ház családi ülésének kell határoznia”, abban azonban biztos, hogy hosszabb „újjáépítés” vár az együttesre, mint amit egy év alatt lezárhatna a mostani vezérkar.

Szóba került a klubtól kora tavasszal menesztett sportigazgató, Fredi Bobic szerepe is, akivel jelenleg is perben áll a Hertha. Bernstein úgy fogalmazott, természetesen senki sem boldog, hogy itt tart jelenleg az ügy, de „bízik abban, hogy peren kívül meg tudnak állapodni”. Megjegyezte, Bobic menesztése szükséges lépés volt, és ha bármit másképpen csinálna, az csupán annyi, hogy már múlt év végén meg kellett volna lépni a sportigazgató lecserélését.

A Bernstein által elmondottak egyébként egybevágnak azzal, amiről a Hertha pályaedzője, Bódog Tamás mesélt múlt héten az Indexnek. 

A csapat mentálisan nagyon leült, Pali előtt ezt nem tudtuk megoldani. A kinevezése után megérkezett a kellő agresszivitás – mondta Bódog. – Sikerült kicsit felrázni a csapatot. Azt is mondhatnám, előtte vattába csomagoltuk a játékosokat, bármi történt, mindig csak a jó hangulat számított. Sandro egyszer sem volt kemény a játékosokkal és ez nem működött. Na most, Pali ennek pont az ellenkezőjét képviselte. Kivágott egy játékost, aki nem dolgozott rendesen, ezzel pedig megteremtette a tekintélyét az öltözőben. Sikerült felépítenünk egy olyan követelményrendszert, ami előtte hiányzott a megfelelő teljesítményhez. Aki pedig nem teljesített, annak a helyére inkább hoztunk egy fiatalt, így a keretben senki sem érezhette magát biztonságban.

S hogy a magyar szakember hogy látja, milyen célokért küzdhetnek majd az előttünk álló évadban? 

„Most azt nem mondhatja senki, és mi sem fogjuk, hogy nem szeretnénk egyből feljutni. Egyértelmű cél minél gyorsabban visszakerülni az első osztályba. De a teljes mezőnynek megvan a maga célja, és ha megnézi a Hamburg példáját, ott öt éve erőlködnek, hogy visszakerüljenek. Szóval nem könnyű. Előbb lássuk meg, milyen csapatot tudunk összerakni, hány játékost tudunk el- vagy kölcsönadni az előző idény emberei közül. Néhányuktól meg kell szabadulnunk, mert pillanatnyilag 39 igazolt labdarúgónk van az első keretnél” – tekintett előre Bódog Tamás. 

A Hertha június 26-án, azaz hétfőn kezdte meg a felkészülést a 2. Bundesliga 2023–2023-es kiírására. 

(Borítókép: Dárdai Pál 2023. május 20-án. Fotó: John Macdougall / AFP)

Rovatok