Index Vakbarát Hírportál

Büntető, öngól, elvett találat – minden játszott a BL-idény nyitányán

2023. június 27., kedd 20:34

Elkezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája 2023–2024-es idénye, az izlandi előselejtező első felvonásán a montenegrói Buducsnoszt Podgorica 3–0-ra legyőzte az andorrai Atletic Club d'Escaldest.

A mérkőzés első találatát az első negyedóra végén Balsa Szekulics szerezte büntetőből, majd a játékrész derekán Álex Sánchez öngóljával növelte előnyét a montenegrói bajnok.

A fordulást követően Petar Grbics is eredményes volt, az ő gólját azonban videózás után les miatt elvették, de hogy így is meglegyen a közte három, arról Szekulics gondoskodott.

A Buducsnoszt ellenfele az 1. fordulóba jutásért vívott döntőben a San Marinó-i Tre Pennét darabokra szedő a hazai Breidablik lesz.

A magyar aranyérmes FTC a Bajnokok Ligája-selejtező első fordulójában – a múlt keddi sorsolás értelmében – a feröeri KÍ Klaksvík ellen idegenben kezdi a párharcot július 11-én vagy 12-én, a hazai visszavágóra pedig a következő héten kerül sor.

Azt is tudjuk már, hogy siker esetén svéd vagy walesi csapat jöhet, ha kikap, akkor viszont akár az előselejtezőből továbbjutó együttes is lehet még ellenfél – igaz, az Európa-konferencialigában. 

A magyar bajnok amúgy felkészülési mérkőzésen 3–3-as döntetlent játszott az európai kupaporondon rutinos azeri Qarabaggal.

BAJNOKOK LIGÁJA 2023–2024
ELŐSELEJTEZŐ, ELŐDÖNTŐ
Atletic Escaldes (andorrai)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 0–3
21.00: Tre Penne (San Marinó-i)–Breidablik (izlandi) 1–7

Rovatok