Index Vakbarát Hírportál

Halálos passzai és nem a neve miatt léphet szintet Dárdai Bence a Herthánál

2023. július 3., hétfő 13:00

Nem a neve, a halálos passzai miatt lett Dárdai Bence a német másodosztályban szereplő Hertha BSC első keretének tagja – vallja a csapat vezetőedzője, aki történetesen a támadó édesapja is, Dárdai Pál. Pál, Palkó, Márton és most Bence – a Dárdai család többszörösen is jelen van a kék-fehér klub életében és történelmében, erről közölt cikket hétfőn a dpa német hírügynökség. Mindehhez a legkisebb fiú felkészülési mérkőzésen való debütálása szolgáltatta az apropót.

A vezetőedző Dárdai Pál a pályára lépések számát tekintve a mai napig rekorder a berlini klubnál, legidősebb fia, a 24 éves Palkó – aki most a Fehérvár FC-ben szerepel – korábban kilenc alkalommal játszott a Bundesligában, a 21 esztendős Márton jelenleg is a keret tagja, a legfiatalabb fiú, a német válogatottal friss U17-es Európa-bajnok Bence pedig vasárnap mutatkozott be a Hertha felnőttcsapatában, az RSV Eintracht Stahnsdorf elleni felkészülési mérkőzésen.

A volt magyar szövetségi kapitány, Dárdai Pál először általában visszafogottan nyilatkozik, amikor a fiairól beszél, de aztán, ahogy most is, előtör belőle az apai büszkeség – írta a dpa.

Nem azért játszik, mert Dárdai a neve – mondta Bencéről a 47 éves szakember. – Az előre játékban olyan passzokat ad, amiket nem lehet levédekezni. Egyszerűen halálos passzokat, ez az erőssége.    

Dárdai Pál elárulta: a többi játékos már régóta rágta a fülét amiatt, hogy miért nem hozza fel Bencét a nagycsapathoz.

„Most itt van. Jó lába van” – tette hozzá.

A Dárdai-dinasztia tagja az édesanya, Mónika is, aki vasárnap a pálya széléről követte a legkisebb fiú debütálását.

Rovatok