Index Vakbarát Hírportál

Zalaegerszegi bomba: jön Steven Gerrard, Szoboszlai példaképe!

2023. július 6., csütörtök 14:01

Nem mindennapi júliusi programot állított össze a Zalaegerszegi TE stábja, hogy izgalmassá tegye az Európa-konferencialiga selejtezőjében induló csapat felkészülését – a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt. Július 15-én a BL-induló Union Berlin, Schäfer András csapata látogat a ZTE Arénába, majd öt nappal később a szaúdi El-Áttifák érkezik felkészülési mérkőzésre, kispadján az új vezetőedzővel, Steven Gerrarddal, a Liverpool legendájával, Szoboszlai Dominik példaképével.

Tizenhárom év után újra kilépett a Zalaegerszegi TE a nemzetközi porondra a Magyar Kupa megnyerésével. Ebből az alkalomból tartott sajtótájékoztatót a fővárosban a zalai klub, no meg azért is, mert két, hatalmas érdeklődésre számot tartó felkészülési mérkőzést rendez a ZTE Arénában: július 15-én a Bajnokok Ligája-szereplő Union Berlin, a legutóbbi Bundesliga-idény negyedik helyezettje, öt nappal később pedig a szaúdi el-Áttifák lesz az ellenfél. Utóbbi klub leghíresebb tagja nem egy játékos, hanem a menedzser, Steven Gerrard, a Liverpool legendája, bevallottan Szoboszlai Dominik példaképe.

A Magyar Kupa megnyerése mindent vitt

Végh Gábor, aki kilenc éve a klub tulajdonosa, felidézte a régi, nem annyira szép időket. Amikor átvette a klubot az üzletember, a Zete az NB II tizedik helye körül tanyázott, több mint 300 millió forintos tartozást halmozott fel, hónapok óta nem kaptak fizetést a játékosok, és romos volt a stadion. 

Azóta visszakerült a csapat az élvonalba, ahol meg is vetette a lábát, amit az idei kilencedik hely mutat. Ami persze nem tölti el örömmel a tulajdonos, hiszen az első hat hely valamelyikének a megszerzése volt a kitűzött cél. A Magyar Kupa megnyerése azonban mindent feledtet.

A másik cél az volt, hogy kijusson a klub a nemzetközi porondra, és ez most megvalósul. Nagyon kemény küzdelem volt ez, mert a mai magyar futballban nem mennek könnyen a dolgok. Infrastrukturálisan egyre jobbak körülmények Zalaegerszegen, a klubé az ország legolcsóbb stadionja, amely azonban egyszersmind a legszebb, legalábbis Végh Gábor szerint. Egymilliárdból épült meg, amihez később kaptak még egymilliárdot, ebből épült meg a jelen állás szerint 10 400 nézőt befogadó stadion. 

Ez a kapacitás bőségesen elegendő az Európa-konferencialiga mérkőzéseinek megrendezéséhez, akár a csoportkörig is, persze a döntőhöz nagyobb stadionra lesz majd szükség, jegyezte meg tréfásan Végh Alexandra marketingigazgató.

Megtörtént a világítás felújítása, folyik a sajtóhelyek kialakítása. A klubnál kitartóan építik az utánpótlást is az infrastruktúra mellett. Bár mivel nincsenek benne az akadémiai rendszerben, nem könnyű az életük. Molnár Balázs, a klub egykori legendás játékos az utánpótlás részleg vezetője.

Milan, Union, Gerrard...

Tavaly az AC Milan meghívásával – és nem mellesleg a hétszeres BL/BEK-győztes Milan 3–2-es legyőzésével – roppant magasra tette a lécet. Nincs mese, erősíteni kell a köteléket a szurkolókkal, ennek – és a nyári holt szezon kitöltésének – az eszköze idén a BL-induló Union Berlin és a Steven Gerrard vezette el-Áttifák vendégszereplése.

Az Union Berlin a Bundesliga negyedik helyezettje, a mérkőzés szakmailag is beleillik a felkészülésbe az  Eszék elleni kupacsata, augusztus 3. előtt.

Sallói István sportigazgató azzal kezdte mondandóját, hogy nagy büszkeség a ZTE-nél dolgozni.

„A ZTE a jövő klubja", fogalmazott a szakember. Mivel a sztárigazolások nem vezettek sehová, jegyezte meg,  a fiatalokra kezdtek építeni. Ennek jegyében szerződtették a helyi kötődésű, de a Szombathelyen, a Juventuson és a DVTK-n keresztül visszatérő briliáns tehetségű, 20 éves kapust, Senkó Zsombort, akivel az MLSZ úgynevezett fiatalszabályának teljesítését is megoldották.

Ami az Eszék elleni párharcot illeti, ebben a horvátok az esélyesebbek, de ahogy Végh Gábor fogalmazott, a cél a csoportkör.

Kiss Antal, a Magyar Rögbi Szövetség elnöke régi szurkolója a klubnak, és szívesen segít Végh Gábornak. Elmondása szerint az Union Berlin semmivel sem kisebb csapat jelenleg, mint az AC Milan. Nem kevesebb, mint 258 szponzora van manapság a kelet-berlini klubnak, amely a harmadik osztályból küzdötte fel magát oda, ahol most tart: a BL-szereplésig. Ilyen értelemben példaképül is szolgálhat a ZTE-nek. Az Uniontól el lehet tanulni, hogy mit jelent egy ilyen klubot a semmiből felépíteni. A magyar futball kényelmi közegében nem ehhez szoktak hozzá, de a ZTE nem „kényelmes" klub. Zalaegerszegen is benne van az emberek szíve a futballban, ahogy az Unionnál is. 

Az Union magyar sztárja, Schäfer András sajnos sérült, meglehet, ősszel sem számíthat rá Marco Rossi szövetségi kapitány, de a 24 éves középpályás a csapatával tart Zalaegerszegre, és a mérkőzés előtt autogramfélórát tart. Van még egy „magyar" kötődésű labdarúgója az Unionnak  Aïssa Bilal Laïdouni személyében, aki a Ferencváros erőssége volt még nem is olyan régen.

És akkor a nyár legnagyobb zalai sztárjáról, Steven Gerrardról! Amikor a klub megállapodott a szaúdi csapattal, még nem a Liverpool egykori legendás 8-asa volt a vezetőedző, de ha időközben így alakult, nem bánják Zalában. Egészen biztos, hogy az ő jelenléte is vonzerő lesz a július 20-i meccsre. 

(Borítókép: Steven Gerrard. Fotó: Clive Rose / Getty Images)

Rovatok