Index Vakbarát Hírportál

Becsavarja, mint Beckham, kilövi a válogatottat az Eb-kre, és ő a legdrágább magyar

2023. július 9., vasárnap 06:10

„Megérkezett a Liverpool válasza David Beckhamre!” – fogalmazhatnánk nagyon erősen, de tény, hogy a Manchester Uniteddel szembeni ősi rivalizálásban a „vörösök” most az angol válogatott korábbi csapatkapitányához hasonlóan kiváló rúgótechnikájú szabadrúgáslövőt igazoltak Szoboszlai Dominik személyében. A 22 éves magyar középpályás klubváltását követően most egy kis történelemórára csábítjuk olvasóinkat, akik számára egy kvízzel is kedveskedünk.

Szoboszlai Dominik 70 millió euróért igazolt az RB Leipzigtől épp egy hete a Mersey-parti csapathoz, amivel rögvest óriási magyar rekordot állított fel – egymaga drágább vétel volt, mint az őt követő hatos, amelyet amúgy ugyancsak ő vezet... 

A középpályásra először talán az U17-es válogatott csapatkapitányaként figyelhetett fel a nagyérdemű. Kiváló rúgótechnikáját már ebben a korosztályban is gyakran megvillantotta, szerzett szabadrúgásgólt a Wales elleni felkészülési meccsen (a meccs idején még 16 éves sem volt!), az Eb-selejtezős elitkörben a végjátékban fordította meg az oroszok elleni meccset, majd a norvégok ellen a hosszabbítás harmadik percében lőtte ki az együttest a kontinensviadalra – igaz, ez „csak” távoli akciógól volt.

Szoboszlai kilövi a magyar válogatottat az U17-es Eb-re

A horvátországi viadalon a csoportkör zárásán két gólt szerzett Feröer ellen a 4–0-s siker során, másodjára ekkor is pontrúgásból volt eredményes, így a tornát hatodik helyen záró U17-es válogatottban négy szabadrúgásgólt is jegyzett tehetségünk.

Az U19-eseknél az Eb-selejtezőkön Szlovénia ellen törte meg a jeget rögzített játékhelyzetből, a magyar csapat fordított, csoportját megnyerve pedig bejutott az elitkörbe – ahol Szoboszlai hiányában szerzett gól nélkül zárt a norvég, német, horvát hármas mögött, így nem jutott ki az Eb-re.

Adhatja magát a kérdés, hogy miért nem szerepelt a 2019 márciusi találkozókon, a válasz pedig az, hogy ekkor már a felnőttek között számított rá Marco Rossi szövetségi kapitány, 18 évesen és négy hónaposan debütált a címeres mezben, egy szlovákiai 0–2 utolsó bő fél órája során.

Hogy legyen a riválisról jobb emléke is, arról szeptemberben gondoskodott, amikor pazar szabadrúgással szerezte meg első gólját a felnőttválogatottban, más kérdés, hogy északi szomszédunk végül ennek ellenére is megnyerte az Eb-selejtezőt.

Szoboszlai Dominik első gólja a magyar válogatottban (1:01-től)

A mieink számára kifejezetten kedves Nemzetek Ligájában egy évre rá Törökországban az ő lövése döntött, talán már mondani sem kell, hogy rögzített helyzetből bombázott óriási gólt a kapuba.

Rossi együttese meglepetésre Oroszországot, Szerbiát és Törökországot is megnyerte, így feljutott az A ligába, Európa legerősebb együttesei közé!

Szoboszlai Törökország elleni bombája (1:43-tól)

A következő góljáig nem kellett közel egy évet várni, alig bő két hónapot, ez pedig rögvest a magyar válogatott történetének egyik kiemelt találata lett.

A koronavírus-járvány miatt végül 2021-re halasztott Európa-bajnokság indulásáról döntő pótselejtezős fináléban ugyanis a mieink Izlandot fogadták, és a vendégek a 11. percben Gylfi Sigurdsson szerencsés (számunkra peches) szabadrúgásával egészen a végjátékig vezettek a Puskás Aréna nézőktől lezárt lelátói előtt.

A 88. percben azonban jött Loic Nego, és az óriási magyar nyomás egyenlítést hozott, és ha egy üzlet beindult, a 92. percben érkezett Szoboszlai, aki távoli lökettel lőtte ki a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra.

Déjà vu, ugye?

Szoboszlai kilövi a magyar válogatottat az Európa-bajnokságra (1:47-től)

Ahol aztán immár lipcsei futballistaként nem tudott részt venni...

Történt ugyanis, hogy a koronavírus-járvány miatti szünet után bombaformába lendülő futballista – a három hónapos kihagyás után 11 tétmeccsen 8 gól és 11 gólpassz volt a mérlege! – az új idény első felében 22 tétmeccsen 19 kanadai pontot (9 gól + 10 gólpassz) termelve felhívta magára a Red Bull-csoporton belüli Leipzig figyelmét is, és 2021. január 1-jén 22 millió euróért megvásárolta a Salzburgtól.

Hogy ebből hogyan lett később több mint 37 millió euró az osztrákok jussa, arrólitt írtunk.

Igen ám, de Lipcsében az első fél évben sérülés miatt nem tudott pályára lépni, és ráment az első három vb-selejtező, valamint a részben hazai rendezésű Eb-szereplés is Dominik számára.

A felépülését követően az őszi világbajnoki selejtezőkön azonban már alapemberként tudott részt venni, San Marino ellen pedig egy rendkívül elegáns, majd egy újabb távoli góllal tette le a névjegyét.

A mieink a Nemzetek Ligájában is alaposan belehúztak, de ahogyan az Eb-n a legutóbbi két világbajnok (Franciaország, Németország) és az Eb-címvédő (Portugália), úgy az olasz, német, angol csoportban sem szerepeltek le – sőt, egészen az utolsó pillanatig a csoportelsőségért is csatában voltak, végül az 2021-re halasztott Eb-t megnyerő olaszok kerekedtek felül, a fináléban elbukó angolok estek ki, a 2024-es rendező németek pedig a harmadik helyen zártak. Szoboszlai a nyitányon győztes gólt szerzett Anglia ellen, a németországi siker során pedig ő adta a gólpasszt.

Az NL-remeklésnek hála az első kalapból, sosem látott esélyekkel várhattuk az Eb-selejtezőket, a mieink pedig esélyeshez méltón lelépték Bulgáriát – többek között Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgóljának köszönhetően.

Szoboszlai Bulgária elleni szabadrúgásgólja (0:35-től)

A montenegrói gól nélküli döntetlen után Litvániát jó játékkal 2–0-ra verték a mieink (Dominik gólpasszt adott), így a 4. fordulót követően vezetik az Eb-selejtezős csoportot.

Közben a klubcsapatokban sem tétlenkedett persze, a salzburgi 26 gól (4 szabadrúgásból) és 34 gólpassz után Lipcsében két idény alatt 20 gólig és 22 gólpasszig (10+9, majd 10+13) jutott, a Stuttgart ellen mindkét idényben szabadrúgásból is eredményes volt.

Hogy hol lehet a helye Szoboszlainak a Liverpoolban, arról itt írtunk bővebben, most pedig kvízre invitáljuk olvasóinkat! 

(Borítókép: Szoboszlai Dominik 2020. november 12-én. Fotó: Kisbenedek Attila / AFP)

Rovatok