Index Vakbarát Hírportál

Megkezdi európai kalandozását a Ferencváros: cél a BL-csoportkör

2023. július 11., kedd 09:29

Saját magának tette magasra a lécet a Ferencvárosi TC labdarúgócsapata az előző szezonban, hiszen azok után, hogy ősszel az Európa-ligában megnyerte csoportját, tavasszal nyolcaddöntőt játszhatott a sorozatban. A babérjain a klubvezetés és a szakma sem ülne: Kubatov Gábor elnök és Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző is a Bajnokok Ligája főtábláját célozta meg a mostani idényben!

Ehhez először a feröeri bajnok Kí Klaksívokon kell túljutnia a Fradinak, amely ma este idegenben kezdi a párharcot, jövő szerdán pedig a Groupama Arénában fogadja riválisát.

Papíron nem kérdés, melyik a jobb együttes, a zöld-fehérek értékét 49 millió euróra taksálja a Transfermarkt, míg az északi ország együttese a 3 milliót sem éri el (2,68) – a Ferencváros jelenlegi keretében hárman is többet érnek, mint a rivális csapata (Dibusz, Zachariassen, Traoré).

Ha már keret, érdemes megvizsgálni a Fradinál történt nyári változásokat is. Ami biztos, a kapus Bogdán Ádámon kívül távozott Zseljko Gavrics, Katona Máté, Vécsei Bálint és Adnan Kovacevic, rajtuk kívül pedig alighanem Ryan Mmaee, Carlos Auzqui, Nikolai Baden Frederiksen és Xavier Mercier is új klubban kezdi majd meg a következő szezont, tekintve, hogy egyik játékos sem utazott el az FTC második, ausztriai edzőtáborba, így „természetesen” a mostani selejtezőre sem.

Ahogyan távozókból, úgy persze érkezőkből sem volt hiány. Az NB I gólkirálya, Varga Barnabás Paksról szerződött az Üllői útra, mellette Mohammed Abu Fani, Mohamed Ali Ben Romdan, Ibrahim Cissé, Tosin Kehinde Oluwatosin, Cebrail Makreckis és Alekszandar Pesics jött még, valamint kölcsön után végleg megszerezték Baráth Pétert a Debrecentől, Halmai Ádám pedig az előző szezonban a Soroksárban mutatott teljesítményének köszönhetően kapott profi szerződést.

Ami a csapatok formáját illeti… A KÍ abból a szempontból mindenképpen kedvezőbb helyzetből várhatja az összecsapást, hogy a tavaszi–őszi bajnoki lebonyolítási rendszernek köszönhetően tétmeccsekkel a lábakban várhatja a párharcot. Ráadásul nem is akármilyen szériában: 

a feröeri első osztályban 16 meccsen 16 győzelem a mérlege, minden sorozatot figyelembe véve pedig zsinórban 11 győztes meccsnél tart.

A magyar bajnok öt barátságos mérkőzést vívott a nyári felkészülés alatt, amelyekből messzemenő következtetéseket a sorozatterhelés miatt aligha érdemes levonni. Mindenesetre a Sepsit 1–0-ra, a Botosanit pedig 3–0-ra verték a zöld-fehérek, az azeri Qarabag ellen 3–3-as, a szlovén Rogaska ellen pedig gól nélküli döntetlent játszottak, míg az osztrák bajnok Salzburgtól 2–1-re kikaptak.

Érdemes egy bekezdést szentelni az UEFA selejtezősorozatának is, nem mindegy ugyanis, hogy meddig menetel a Fradi.

A mostani párharc győztese értelemszerűen a Bajnokok Ligája következő fordulójába jut, a vesztes viszont „csak” az Európa-konferencialigában folytatja. A második BL-körben már csoportkör a tét, aki ugyanis ott győztesen jön ki a saját párharcából, az már legrosszabb esetben is főtáblás lesz az Ekl-ben. A harmadik játéknapon már az Európa-liga-csoportkör a tét, az a csapat ugyanis, amelyik sikerrel veszi azt az akadályt és bejut a Bajnokok Ligája play-offjába, ha ott nem is jár sikerrel, az El-ben csoportkörös.

A biztos csoportkörhöz tehát legalább két párharcot kell nyerni, utána már csak az a kérdés, hogy melyik sorozatban jön ez össze.

Sztanyiszlav Csercseszov nem kertelt, egy korábbi interjújában egyértelműen a Bajnokok Ligája 32-es mezőnyét fogalmazta meg elvárásként.

„Azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy ismét megnyerjük a magyar bajnokságot, a Magyar Kupában pedig sikeresebben szerepeljünk, mint a legutóbbi kiírásban. Európában pedig mindent megteszünk azért, hogy bejussunk a Bajnokok Ligája csoportkörébe.”

Mindezt az ausztriai edzőtáborban, egy taktikai értekezlet végén a játékosokhoz intézett beszédében is nyomatékosította, ahogyan fogalmazott:

Nektek talán húsz évetek is van még a BL-be jutni, nekem viszont nincs…

A mester szavait támasztja alá a vezetőség elvárása is. Kubatov Gábor elnök is több posztjában utalt arra a közösségi felületein, hogy igenis a Bajnokok Ligája főtáblájára jutás a cél, többek között például Alekszandar Pesics bejelentésénél.

Már a mérkőzés helyszínén, a találkozót megelőző hivatalos sajtótájékoztatón az orosz szakember arról is beszélt, hogy két edzőtábor van mögöttük, ahol sok dolgot ki tudtak próbálni, de kedden lesz az első hivatalos tétmeccsük, és majd meglátják, hogy azokból mit tudnak megvalósítani a gyakorlatban.

A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint a Csercseszov a Klaksvík legutóbbi nemzetközi meccseit nézte meg csupán, míg többről úgy ítélte, hogy azok a találkozók régen voltak, mára vonatkozóan így nem adnak túl sok érdemi információt. Továbbá lehettek sérültek és eltiltottak, őket pedig csak az foglalkoztatja, hogy „most milyen stílusban játszik” az ellenfél.

A tréner ezt követően beszélt új igazolásaikról, valamint kitért arra is, hogy itthon készültek-e külön a műfüves meccsre.

Az új játékosok megfelelően beilleszkedtek, voltak, akik gólokat is szereztek a felkészülési mérkőzések alatt. Az, hogy ki lesz ott a kezdőben, az attól is függ, hogy ki hogyan fog szerepelni az edzésen. Budapesten nem készültünk műfüvön, hiszen az ottani pálya teljesen más, mint az itteni. Egyébként játékosként jártam már itt. Jelenleg az időjárás teljesen normális, focihoz illő idő van.

A Fradi a harmadik BL-csoportkörös szereplésért hajt

A klub történetében kétszer sikerült eddig a BL-ben eljutni a csoportkörös szereplésig. Először az 1995–1996-os szezonban, amikor első magyar csapatként került az FTC az akkor mindössze 16 csapatos elitbe. A korszak topegyüttesei közül kettőt is a budapesti alakulat mellé sorsoltak, és bár az Ajax és a Real Madrid is megelőzte, utóbbival az Üllői úton bravúros, 1–1-es döntetlent ért el. A svájci Grasshoppers ellen pedig négy pontot szerzett, így végül harmadik lett a kvartettben.

A 2020–2021-es idényben megismétlődött a bravúr, ráadásul ismét két kőkemény ellenfél jutott a Fradinak osztályrészül: a még Messivel felálló Barcelona, valamint a Cristiano Ronaldót foglalkoztató Juventus. Pontot ezúttal egyik sztárcsapat ellen sem sikerült szerezni, és mivel a Dinamo Kijev ellen is csak egyet, az akkor Szerhij Rebrov irányította Ferencváros végül negyedikként zárt.

  • 224
    Európa-liga csoportkör
  • 200
    Bajnokok Ligája csoportkör
  • 64
    Ezúttal egyik sorozatban sem lesz főtáblás
  • 50
    Konferencia-liga csoportkör

Tavaly a BL-selejtező harmadik körében a Qarabag jelentette a végállomást, az azeriek az idegenbeli 1–1 után 3–1-re nyertek a magyar fővárosban, így az Európa-liga rájátszásába került a magyar bajnok. Ahol már a párharc első meccsén eldöntötte a lényegi kérdéseket az ír Shamrock Rovers ellen (4–0), így a visszavágón az 1–0-s vereség is belefért. A csoportban aztán minden várakozást felülmúlt a Fradi:

a Monaco, a Trabzonspor és a Crvena zvezda előtt végezve nyolcaddöntőbe jutott.

Bár ott a későbbi elődöntős Bayer Leverkusen kettős vereséggel búcsúztatta (2–0, 0–2) , így is figyelemre méltó volt a menetelés, hiszen 19 év után élte meg egy magyar csapat a nemzetközi kupatavaszt.

Most tehát az első lépést a Feröer-szigeteken kell megtennie a rekordbajnoknak, a KÍ elleni találkozó 20:45 órakor kezdődik majd, míg a visszavágót július 19-én szerdán, 18 órától rendezik a Groupama Arénában.

Rovatok