Index Vakbarát Hírportál

Londonban köthet ki a Manchester United csapatkapitánya

2023. július 16., vasárnap 16:18

A BBC szerint a londoni West Ham Unitednél folytathatja pályafutását a Manchester United angol válogatott csapatkapitánya, Harry Maguire.

A 30 éves futballista jövője bizonytalanná vált az Old Traffordon, mivel Raphaël Varane és Lisandro Martínez is előtte van Erik ten Hag menedzser rangsorában.

Az együttesnek továbbá szüksége lenne pár eladásra is, hogy a holland tréner újra tudja formálni a keretét, amelynek egyik érkezője lehet az Intertől az Ajax korábbi kapusa, André Onana is.

A 2019-ben a Leicester Citytől 80 millió fontért szerződtetett Maguire egyezsége 2025-ig érvényes a „vörös ördögöknél”, de rendszeres játékra lenne szüksége ahhoz, hogy a jövő évi Európa-bajnokságon is helye legyen a nemzeti csapatban.

A londoni együttes mindenképpen szeretne erősíteni, az Arsenaltól Declan Rice-ért kapott 105 millió fontból pedig most futná is igazolásokra. 

A West Ham továbbá az Ajax mexikói középpályását, Edson Álvarezt is szívesen látná a keretében Rice pótlásaként.

Rovatok