Index Vakbarát Hírportál

Hivatalos közleményt adott ki a Fenerbahce Szalai Attila jövőjéről

2023. július 21., péntek 09:22

A Fenerbahce engedélyt adott a magyar válogatott csapatkapitány-helyettesének, Szalai Attilának, hogy az átigazolásáról tárgyaljon egy másik klubbal. Török sajtóhírek szerint ez a csapat a német Bundesligában szereplő TSG Hoffenheim.

Ugyan az Union Berlinről szóló pletykák végül nem váltak valósággá, a német együttessel ugyanis dugába dőltek az egyeztetések, így is a Bundesligában köthet ki Szalai Attila. A magyar válogatott védő jövőjéről a Fener adott ki rövid, ám annál beszédesebb közleményt. 

A csapatunk játékosa, Szalai Attila az új idényre készülve engedélyt kapott, hogy egy másik klubbal egyeztessen esetleges átigazolásáról 

– olvasható a törökök kommünikéjében. 

A 25 éves játékos távozására a jelek szerint már egy ideje készül az isztambuli együttes, amely az elmúlt hetekben két brazil és egy francia középhátvédet is szerződtetett. 

Egybehangzó török és német lapértesülések szerint a klub, amellyel immáron hivatalosan is tárgyalhat Szalai, a szintén a Bundesligában szereplő TSG Hoffenheim. 

A sinsheimi együttes az előző idényben a 12. helyen zárt a német élvonalban. 

A magyar és osztrák csapatoknál pallérozódó Szalai 2019-ben Mezőkövesdről igazolt az Apollon Limassolhoz, ahonnan 2021 januárjában valamivel több mint 2 millió euróért szerződtette a Fenerbache.

AZ ISZTAMBULI KLUB SZÍNEIBEN 117 TÉTMÉRKŐZÉSEN LÉPETT EDDIG PÁLYÁRA, ÉS AZ ELŐZŐ IDÉNYBEN TÖRÖK KUPÁT NYERT.

Rovatok