Index Vakbarát Hírportál

Megszületett az egyezség, Dárdai Palkó visszatér Berlinbe

2023. július 24., hétfő 09:30

Egymillió euró alatti vételárért cserébe visszatér a Hertha Berlinhez Dárdai Palkó – írja a Bild. A német lap beszámolója szerint az egyszeres válogatott futballista mindenben megállapodott a német másodosztályban szereplő klubbal, és már az orvosi vizsgálatokra vár.

Megszületett a megállapodás, Dárdai Palkó visszatér a Hertha Berlinhez – adta hírül hétfő reggel a Bild. A német lap szerint a fővárosi együttes szintjén alacsonynak számító, euróban kifejezve hat számjegyű összegért vált csapatot a vezetőedző, Dárdai Pál legidősebb fia. Az egyszeres magyar válogatott futballista két és fél idény után hagyja el a Fehérvár FC-t.

A Bild azt írja, a legidősebb Dárdai testvér már el is utazott Berlinbe, ahol hétfőn átesik a klubváltásokkor kötelező orvosi vizsgálatokon, és jó eséllyel még ma be is jelentik az átigazolását. A 24 éves szélső 2019 után tér vissza a Herthához, amelyben fivéreivel, a középhátvédként szereplő Dárdai Mártonnal, valamint a támadóként és középpályásként is bevethető Dárdai Bencével együtt szerepelhet majd a 2023–2024-es kiírásban.

A lap úgy tudja, a profi német labdarúgás történetében még nem volt olyan csapat, amelyben egyszerre három testvér futballozott volna, ráadásul édesapjuk irányítása alatt. A Bild korábban arra számított, a sporttörténeti pillanat a 2. Bundesliga harmadik vagy negyedik fordulójában jöhet el, ám könnyen lehet, mégsem kell majd eddig várni rá.

A német másodosztály 2023–2024-es kiírása a hétvégén indul, a Hertha a Düsseldorffal találkozik az első fordulóban.

Dárdai Palkót Fehérváron két és fél év alatt 89 tétmeccsen vetették be, ezeken tizenhat gól mellett 26 gólpasszt tett a közösbe. 

Rovatok