Index Vakbarát Hírportál

Messi gálázott, az Inter Miami csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe – videó!

2023. július 26., szerda 09:02

Továbbra is tart a Lionel Messi-mágia az Inter Miaminál, David Beckhamék bajnokságban sereghajtó csapata a harmadik alkalommal kiírt Ligák kupájában második meccsét is megnyerte az argentin varázsló érkezése óta.

A 2019-es első kiírást megnyerő mexikói Cruz Azul elleni ütközetet épp a korábbi Barcelona-ikon döntötte el 94. perces szabadrúgásgóllal (2–1), most pedig az Atlanta United ellen két góllal és egy gólpasszal járult a 4–0-s sikerhez.

Az Inter Miami parádésan kezdte a mérkőzést, Sergio Busquets a barcelonai időket idézően indította remek labdával Lionel Messit, aki ziccerben elsőre még a kapufát találta el, a kipattanót viszont jobbal már bepofozta (1–0).

Még mindig csak az első félidő derekán jártunk, amikor az argentin klasszis már a második találatát is megszerezte, Robert Taylort kissé hosszan szöktette, társa beadására viszont remekül érkezett, és passzolt a bal alsóba – megint jobbal (2–0)!

A félidő zárásaként Taylor lőtt kissé balról bődületesen nagy gólt Messi labdafelhozatala után a hosszú felsőbe, majd a fordulást követően direkt gólpasszt is adott szélsebes társának (4–0).

A végjátékban Christopher McVay rántotta le ellenfelét a tizenhatoson belül, amiért ő pirosat, az Atlanta büntetőt kapott, de Thiago Almada gyenge büntetőjét Drake Callender hárította.

A találkozó összefoglalója

David Beckham klubja ezzel a Cruz Azul–Atlanta-mérkőzés eredményétől függetlenül megnyerte a hármas csoportot, és első helyen jutott be a nyolcaddöntőbe.

Rovatok