Index Vakbarát Hírportál

Ryan Reynolds sztárjának kilyukadt a tüdeje az MU elleni gálameccsen

2023. július 26., szerda 15:58

A Premier League-ben szereplő Manchester United felkészülési mérkőzésen 3–1-re kikapott a negyedosztályba feljutó Wrexhamtől a kaliforniai San Diegóban.

Önmagában már ez is érdekes hír lehetne, de azért itt figyelembe lehet venni, hogy a „vörös ördögök” Bishop – Jurado, Fish, J. Evans, Á. Fernández – Collyer, Gore – Shoretire, Mejbri, Hansen-Aaröen – Hugill-féle felállás vélhetően a csapat legnagyobb szurkolói számára is tartogatna érdekes neveket.

Közülük először a kapus került a rendkívül kemény, több sárgát és egy piros lapot is hozó mérkőzés középpontjába, amikor egy kifutás során a hollywoodi híresség Ryan Reynolds legnagyobb sztárját, Paul Mullint a földdel tette egyenlővé.

A 27 éves angol támadó tüdeje az eset következtében kilyukadt, és már a 19. percben le kellett vinni a pályáról, miközben oxigénmaszkot kapott, hogy a légzését helyre tudják állítani.

Hogy mennyire fontos láncszeme volt ő a feljutásnak, azt alighanem jól jelzi, hogy az előző idényben 51 tétmeccsen 46 (!) gólt szerzett, a házi rangsorban a következő három játékos, Ollie Palmer (16), Elliot Lee (14) és Aaron Hayden (12) összesen nem jutott el eddig...

A 34 248 néző előtt megrendezett összecsapáson a kis csapat Lee és Hayden találatával a 36. perce két góllal ellépett (2–0), és bár a szünet előtt Marc Jurado szépített, a második félidő derekán Sam Dalby beállította a 3–1-es végeredményt.

Eddig a pontig már megfogyatkozott a Manchester United, a 47. percben Shole Shoretire kapott rögvest pirosat Erik ten Hag együtteséből.

Rovatok