Index Vakbarát Hírportál

A Győr felvásárolta a légiósokat, az üzenet egyértelmű: feljutás bármi áron

2023. július 28., péntek 09:14

Az élvonalba visszajutni szándékozó Budapest Honvéd és Vasas FC láthatja kárát az ETO FC Győr nagyratörő terveinek a labdarúgó NB II következő idényében, amely vasárnap kezdődik.

Győrben tavaly februárban jelentették be, hogy Világi Oszkár, a Mol-csoport vezérigazgató-helyettese, a Mol igazgatóságának tagja lett az ETO FC-t működtető gazdasági társaság tulajdonosa. A szlovák bajnokságban legutóbb ezüstérmes dunaszerdahelyi klubot is fenntartó üzletember akkor kijelentette, egyik célja, hogy a csapat visszakerüljön az élvonalba, ennek érdekében pedig „a következő szezon elejére készen kell lennie a csapatnak arra, hogy feljusson”.

A nyári erősítések alapján úgy tűnik, Világi tartja magát a másfél évvel ezelőtt megfogalmazott terveihez. A tavaszi keretből 19 magyar futballista távozott, a 14 érkező között pedig van román, szudáni, montenegrói, osztrák, mali, szlovák és argentin játékos is.

Tehát a remélt feljutás érdekében a tulajdonos még a magyar szövetség által biztosított központi támogatásokról is lemond, amely a Merkantil Bank Ligában nem jár idegenlégiósok szerepeltetése esetén.

A csapatot továbbra is a márciusban kinevezett spanyol Antonio José Munoz Guzmán irányítja vezetőedzőként.

Hasonlóan nagy változások történtek Kispesten is: 19-en távoztak, köztük az összes külföldi, és egyelőre nyolcan érkeztek, köztük a korábban Olaszországban, Angliában és Hollandiában is megfordult Adorján Krisztián, a Slovan Bratislavát hat év után elhagyó Holman Dávid, illetve a Magyar Kupa-címvédő Zalaegerszegtől igazolt Kálnoki-Kis Dávid. Az együttest Pinezits Máté irányítja, aki korábban Sopronban és az MTK utánpótlásában is dolgozott, majd 2020 nyarán érkezett a Magyar Futball Akadémiára, ahol három szezonon keresztül vezette az U19-es csapatot.

A Vasastól 13 futballista távozott, és heten érkeztek, a kispadon pedig maradt vezetőedzőként Desits Szilárd, akivel az előző – élvonalbeli – idényt befejezték az angyalföldiek.

Az ETO FC Győr a városi rivális Gyirmót otthonában kezdi az új szezont, a Honvéd a Csákvár vendége lesz, a Vasas FC pedig a Budafokot fogadja, amelytől kikapott a MOL Magyar Kupa tavaszi elődöntőjében.

Az erőviszonyok alapján úgy tűnik, a többi csapatnak nincs reális esélye az első két hely valamelyikének megszerzésére.

A bennmaradásért vélhetően nagyobb lesz a harc, mint a feljutásért, ugyanis a létszámcsökkentés miatt négy együttes esik majd ki az NB II-ből, amelyet így a következő szezontól 18 klub helyett 16 alkot majd.

Helyükre két csapat érkezik a háromról immár négycsoportosra növelt NB III-ból. Az osztályozón a négy bajnok vehet majd részt, és a két párharc győztese szerez jogot a másodosztályú indulásra. A

A mezőnyben egyetlen újonc szerepel, az NB III keleti csoportját veretlenül megnyerő BVSC-Zugló, amely az osztályozót is sikerrel vette. Egy olyan csapat lesz, amely albérletbe kényszerül, ugyanis a Nyíregyháza Spartacus – saját stadionjának újjáépítése miatt – Balmazújvárosban rendezi hazai mérkőzéseit.

MTI

Merkantil Bank Liga, az 1. forduló programja:

vasárnap:

Rovatok