Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő: a Fradit kiejtő feröeri csapat a svéd bajnokot is legyőzte a BL-ben

2023. augusztus 2., szerda 21:56

A labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában a Ferencvárost búcsúztató KÍ Klaksvík tizenegyespárbaj után kiejtette a svéd bajnok BK Hackent, így biztossá vált: ősztől európai kupasorozat főtábláján szerepelhet.

Minden bizonnyal az összes magyar futballkedvelő egy életre megjegyezte a feröeri KÍ Klaksvík nevét, miután két héttel ezelőtt 0–3-ra mattolta le a Ferencvárost Budapesten, és ütötte ki a Bajnokok Ligája selejtezőjéből. A feröeriek pályafutásuk legnagyobb sikerének nevezték a győzelmet, nem csoda, mivel jelen esetben nem profi labdarúgókról van szó, a játékosok a futball mellett polgári foglalkozással is bírnak. 

Sokan gondolhatták, hogy egyszeri csoda volt a feröeri bajnok szereplése, és biztosan a következő körben már simán kiesnek. A selejtező második fordulójában a svéd bajnok BK Hacken várt a Kí Klaksvíkra, amely párosításban eláruljuk: nem a feröeriek számítottak esélyesnek. De mit számítanak ugye az előzetesen várt erőviszonyok, a feröeri odavágón a Klaksvík abszolút egyenrangú ellenfele volt a Hackennek, a találkozó pedig a magyar csapat elleni első meccshez hasonlóan gól nélküli döntetlennel végződött. 

A visszavágó már sokkal több izgalmat tartogatott, olyannyira, hogy a Klaksvík szerezte meg a vezetést Svédországban Arni Frederiksberg révén a 17. percben. A feröeri támadó – aki két gólt szerzett a Groupama Arénában – került ziccerbe, és lőtte ki a Hacken kapujának jobb oldalát. Nem tartott viszont sokáig a feröeri öröm, a svéd bajnok hamar reagált a helyzetre, és Tobias Sana egyenlített hat perccel később. 

A félidőre 1–1-es állással vonultak a felek, a feröeri csapat egyetlen próbálkozását gólra váltotta a játékrészben. 

A folytatásra annak szellemében jött ki a Hacken, hogy minél hamarabb eldöntse a párharcot. Alig kellett várni három percet, újra a feröeri kapuban pihent a labda: Amour Layouni kiszorított helyzetből, szép fejessel volt eredményes, és szerezte meg a vezetést a svédeknek. 

Aligha gondolt volna ekkor bárki arra, hogy innen még lesz visszaút a feröerieknek, de a vendégek ezt teljesen másképpen gondolták. Ahogyan a Klaksvík sem vezetett sokáig, úgy most a Hacken sem örülhetett sokáig az előnynek. 

Újra Frederiksberg volt a főszereplő, aki ezúttal szabadrúgásból lőtt hatalmas gólt, a labda a bal kapufa mellett csapódott védhetetlenül a hálóba, 2–2! 

A második félidő folytatásában kiegyenlített játék zajlott, igaz, a ráadás perceiben a Klaksvíknak volt lehetősége lezárni az összecsapást, de a felső léc megmentette a svédeket, jöhetett a kétszer 15 perces hosszabbítás. 

A túlóra első felének jelentős részében egyik csapat sem alakított ki veszélyes lehetőséget, majd Ibrahim Sadiq a 106. percben az első kapura tartó lövésből gólt szerzett. A Hacken támadója szépen kezelte le a labdát a tizenhatos előterében, és bombázott védhetetlenül a feröeri kapu bal sarkába, esélyt sem adva a kapusnak. És akár hiszik akár nem, még itt sem volt vége! 

Ki más, mint Frederiksberg?! A feröeri gólvágó újra betalált, a 111. percben a szöglet utáni magasan kipattanó labdára csapott le, és kíméletlenül lőtt a hálóba, 3–3! Frederiksberg így már mesterhármasnál járt a mérkőzésen, életben tartva a Klaksvík továbbjutási reményeit. A hosszabbítás hátralévő idejében újabb találat nem született, így következhetett a tizenegyespárbaj. 

Az idegek párbaját végül a KÍ Klaksvík nyerte, miután két svéd játékos is hibázott a büntetőpontról, így a feröeriek jutottak be a selejtező harmadik körébe! Ezzel biztossá vált, hogy a Klaksvík ősszel európai kupasorozat FŐTÁBLÁJÁN szerepelhet. 

Az utolsó tizenegyes: 

A feröeri csapat legrosszabb esetben a konferencialiga főtábláján szerepelhet, a Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik körében a Molde ellen meccselhet. A Hacken az Európa-ligában folytathatja.

A selejtező második fordulójában többek között a Kleinheisler Lászlót foglalkoztató görög Panathinaikosz könnyedén jutott túl az ukrán Dnyipro együttesén, és játszhat a következő körben az Olympique de Marseille ellen. Bejutott a harmadik fordulóba a lengyel Rakow és a ciprusi Arys is, míg a Slovan Bratislava is készülhet a következő körre, miután kiejtette a bosnyák Zrinskij csapatát. 

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
BK Hacken (svéd)–Kí Klaksvík (feröeri) 3–3 (1–1), továbbjutott: a KÍ Klaksvík 3–3-as összesítéssel, 4–3-as tizenegyespárbaj után. 
gól: Sana 24., Layouni 48., Sadiq 106., ill. Frederiksberg 17., 52., 110. 

Rovatok